Embernek maradni és meghalni, vagy megalázottan életben maradni másokért? Király Lászlók vagy Gyuricza Miklósok leszünk? Hogyan lehet egy két helyszínen játszódó, tulajdonképpen színházért kiáltó történetből másfél órás, izgalmas, felejthetetlen mozit csinálni? Fábri tudta.
Környezetünk védelmének érdekében akár az is előfordulhat, hogy egy élő fára csavarozzunk fel, két méretes facsavarral egy figyelmeztető táblát? Már "értem", miért Bálvány annak az utcának neve, ahol ez a fa és tábla, azaz a "fántábla" látható. Mert talán már sokan bálvánnyá dermedtek a megoldás láttán? Még azok is, akik esetleg megtehették volna, hogy a minden bizonnyal jogosan kihelyezett táblát leszedik, és mondjuk, egy külön oszlopra szerelik.
Lassan felnő Szolnokon egy generáció, amely tagjainak semmiféle emléke nem lehet erről a különös, a maga nemében akár szépnek is nevezhető épületről. De van még pár generáció, amelynek tagjai ebből a szögből is felismerik az 1967-ben átadott, de csak negyven évig használt épületet.
Ha nem éppen egy újabb vészhelyzet elhárítása lenne a közös feladat, akkor minden bizonnyal ennél az emléktáblánál is lett volna koszorúzás. Meg előtte talán kicsit helyre is állítják a Városháza falán a 2000-es nagy árvíz elleni védekezés valamennyi résztvevőjének emléket állító táblát.
A második világháború végétől az 1960-as évek fordulójáig alig készült képeslap Szolnok főteréről. Talán, mert abban a másfél évtizedben még nem sikerült kitalálni a Kossuth tér új funkcióját és arculatát. Így képzeletben a volt piac helyén, eltűnt szobrok között sétálhatunk.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
