A Jubileum téren álló Tanúhegy című alkotás tulajdonképpen Szolnok 1075 és 1975 közötti történetéről tanúskodik, a történelmi idők rétegeit egymásra helyezve. Gyurcsek Ferenc és Kampis Miklós 45 éves munkáját amatőr alkotók kiegészítették. Leginkább az elmúlt 45 év eredményeiről tanúbizonyságot téve. Nagyon helyesen a primitívebb korok rétegeire helyezve a mai üzeneteket. Ez a modern, korunkat valóban tükröző, primitív művészet. Ami elfogadott, hiszen közterületen látható.
Nem a legjobb hozzászólásról lesz szó. Hanem a bosszantó hozzászólásokról. Olyanokról, amelyeket úgy fűznek egy képhez vagy cikket indító leadhez, hogy az írást nem olvassák el. Sokszor eszembe jut a modern mondás: a Facebook előtt is buta voltál, de akkor legalább csak a családod tudta.
A rendszerváltás forgatagában készült Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmje. A két orosztanár és kollégáinak fullasztó evickélése mégis az egyik legjobb mozis lenyomata lett azoknak az éveknek. Az akkor még Szolnok játszó Mucsi Zoltán szereplésével.
Szolnok harmadik vasútállomás épületéről viszonylag sok képeslap maradt fenn. A gyűjteményemben azonban ez az első, amelyik az épülettől jobbra, tehát a mai posta irányában lévő részeket is megmutatja. Az árusok, a delizsánsz és a félbemaradt festés miatt is érdekes ez a kép.
Ez egy virtuális kiállítás, ahol 10 olyan fényképet mutatunk be, amelyeket magánszemélyek ajándékoztak a Levéltárnak. Összeállításunk egyfajta ajándék a Levéltárból a blogSzolnok olvasóinak. A felvételeket Csönge Attila levéltár-igazgató válogatta és Bajnai Zsolttal közösen fűznek hozzájuk megjegyzéseket.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
