Szolnok belvárosából kerek harminc perc alatt értem el Rákóczifalvát szerda reggel fél hét és hét óra között. Nem volt se baleset, se rendkívüli úthelyzet. A kampánynak vége. Legyünk végre reálisak! A Csáklya utcai híd és a szandai elkerülő a legjobb esetben is 2024 körül lehet kész.
Szolnok nagyjából két évszázada lakott közterülete, amelyik éppen 125 éve viseli - megszakítás nélkül - Az ember tragédiája szerzőjének nevét. Hogy Madách Imre járt-e valaha Szolnokon, csak tippelni tudom. Szerintem igen. A nevét viselő utca azonban inkább épületei miatt érdekes.
Leesett az első hó. Aki utazott már a MÁV bármelyik járatán, az pontosan tudja, mindez micsoda következményekkel jár. Még az időutazás is megtörténik. Az IC kocsiban lévő "valósidejű" kijelző szerint a vonatunk már Nyugatiban van, miközben Albertirsán állunk.
Szerintem senki sem tudja, hány pad lehet Szolnok közterületein. Így arról se lehet pontos információ senkinél, hogy a kihelyezett padok közül jelenleg hány alkalmatlan arra, amire szánták. Arról meg pláne, mi lesz a sorsuk. Meddig hirdetik a nemtörődömséget, a gazdátlanságot? Avagy mikor jut valakinek az eszébe, hogy felújítsa ezeket a szomorú, feladatukra alkalmatlan padokat.
El vagyunk átkozva! Legalábbis az átmeneti játszóhely egészen biztosan. Mert az nem lehet, hogy ott háromból három nem sikerül. Miközben a helyén maradt Szín-Mű-Helyben három kiváló előadás megy. A Szent Péter esernyőjében is voltak jó részek. Csak az egész nem jött létre.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
