Az 1911-ben átadott első, vasból és betonból készült szolnoki közúti híd akkoriban olyan látványosságnak számíthatott, amihez a helyiek "kirándultak". És voltak közöttük olyanok, akiket fotón örökítettek meg az új híddal. Többször is. Az persze titok, kik ők és miért maradtak ránk képeslapokon.
Ha hinni lehet mindenféle kósza híreknek, akkor 2019. november 13-án alakulhat meg Szolnok új közgyűlése. Nem túl jó nyitány, hogy a választók alig tudnak arról, mi történt az elmúlt egy hónapban. Talán van még esély arra, hogy választottjainkat ne csak a voksolás napján érdekeljük.
Tudják, hogy mikor indult el a szolnoki úttörővasút? És mi okozta a vesztét? Vagy éppen mi minden működött a mai Reptár főépületében, az egykori első indóházunkban azt követően, hogy máshová került az állomás? Ha kíváncsiak, szerezzék be Szikszai Mihály megyei vasúttörténeti munkáját.
Három és fél évvel ezelőtt tettem közzé egy ma már 55 éves szolnoki fotót, aminek mind a készítés helyében, mind a datálásában kételkedtem. Ma már mindkettő egyértelmű: a Hubay úton járunk 1964-ben.
A Baross utca 3. szám alatt Dr. Fodor Károly fogszakorvos rendelt 1906 körül. Amikor Szolnokon nemcsak konflisok, de két lóval vontatott fiákerek is szolgáltak. A Baross és a Szapáry utcák sarkán nem sokkal korábban felépített Kindlovics-bazár pedig jóval díszesebb volt, mint ma.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.