Hetek óta el van csavarva az SZTK melletti behajtani tilos tábla. A sokadik autót láttam a tilosba bekanyarodni. Nem tudom, kinek a dolga a városban lévő közlekedési táblák felügyelete, de hogy nem teszi a dolgát, az biztos. Aztán, ha majd baj lesz, következhet a magyarázkodás.
A cukorgyári lakótelepen rohant felém feldúltan a munkásruhás férfi. Az autóhoz érve elhajította az addig maga mellett tolt ócska kerékpárját, majd feltépte a Zsiguli ajtaját. "A vasútállomásra, de sebesen!" Lehelte alkoholosan arcomba. "De hát, én tanulóvezető vagyok..." Nyökögtem.
Eláruljam, hol van Szolnokon az az időkapu, amelyen a gasztronómia másik dimenziójába lehet átlépni? És, akkor lehet, hogy legközelebb nekem nem jut hely. Vagy ne, és akkor rettegjek attól, hogy ez a csoda nem marad életben Szolnokon? Dilemma egy hihetetlen hely miatt.
Nem kell sok minden egy kellemes színházi estéhez. Szolnokon sem. Olykor elég egy jól megcsavart és megírt történet. Két remek színésznővel, akiket értő kezek vezetnek a színen. Mindez a Szín-Mű-Helyben azzal jár, hogy bár hetvenen ülünk a nézőtéren, de mintha csak hárman lennénk.
Az ehhez az 1915-ben Szolnokról Prágába küldött képeslaphoz használt fotó nem sokkal korábban készülhetett a mai Kossuth tér és a Magyar utca találkozásától nyugat felé fordulva. A képen látható házak mára eltűntek, holott többségük nem sokkal a fotózás előtt épült. Egy utcányi múlt.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
