Ismeretlenül is utállak Cinti. Leginkább azért, mert egy olyan szellemi toprongyot sikerült magadba bolondítani, aki a képen látható módon, a Tisza-parti sétány mellvédjének összefirkálásával fejezte ki érzelmeit irántad. Akkor foglak kedvelni, ha primitív udvarlódat ráveszed, hogy lekaparja az üzenetét. És megérteted vele, neked nem itt kell üzenni, a rombolás nem lovagias cselekedet. Még akkor sem, ha úgy tűnik, Szolnokon ez bárhol és bármikor megtehető. Hiába kamera, hiába mindenféle őrség. Cinti! Legalább neked legyen eszed!
Amerikai film is lehetne az egyik legnagyobb amerikai filmrendezőről szóló mozi. Ám a Curtiz magyar film, egy Amerikában naggyá lett magyarról, Kertész Mihályról. Akiről a Casablanca rendezése közben szőttek történetet egy új, magyar, filmes generáció tagjai. Michael Curtizhez méltóan.
Szolnokot ritkán látó ismerőstől kérdeztem, mi gondol a városról. Az mondta szép, csak nem érti, miért parkolnak mindenütt autók. Ezt eddig észre se vettem. Pár napra rá meg azt olvastam, hogy egy holland kisváros felszámolja a parkolóit. Parkokat létesít a helyükön. Beindult az agyam.
Szolnokon 1950 óta van Móra Ferenc utca, holott az író kötődött a városhoz. Igaz, a mai Móra Ferenc utcának nem sok köze van a hetven évvel ezelőttihez. És bár csak három lakóház van a Móra utcában, egy kisebb falunyi népesség él itt. Ők talán tudják is, hol az utca eleje meg a vége.
A klímaváltozás ellen helyben küzdeni várostervezés és akarat kérdése. Legalábbis ez derül ki egy volt szolnoki lakos Klímaváltozás Szolnokon című cikkhez fűzött megjegyzéseiből.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
