A pillangó effektus Szolnokra is adaptálható. Előfordulhat ugyanis, hogy valaki, valahol a városban hoz egy nem túl átgondolt, vagy ami még rosszabb, csak az egyéni érdekeit szem előtt tartó döntést, ami olyanokra is hatással lesz, akik esetleg nem is tudnak róla. És más viszi el a balhét.
Körülbelül három kilométer hosszú, ha létezne, akkor az utolsó házszáma 214 lenne, és persze tegyük hozzá, hogy Szolnok egyik városrészében, Szandaszőlősön található. A két oldalra születni kell, akkora a forgalom, hiszen a nemzetközi forgalmat bonyolító 442-es főút városi szakasza is egyben.
A Millér a Tiszaliget alternatívája lehetne, de bevallom: én is csak azért megyek ki évente kétszer, hogy megnézzem, mi változott. Legnagyobb meglepetésemre a Szabadtéri Vízügyi Múzeum kiállított tárgyainak többségét rendbe tették, lefestették. Némi kutyariasztóval megér egy túrát.
Aki életében nem járt Szolnokon, és az első élménye a városról ez az 1980-ban készült mozaikképeslap, az azt gondolhatta, itt minden beton és új, semmi sem maradt a múltból. Annak ellenére, hogy az anziksz jobb felső sarkában épp a város 900 éves múltjára emlékeztető Tanúhegy látható.
Szolnokon idén emlékezhetnénk meg arról, hogy háromnegyed évszázaddal korábban befejeződtek a harcok a városban. Ami lényegében megtizedelte Szolnok lakosságát. Ezek talán történelmi tények. Miként az is, hogy április 4-e hosszú évtizedeken át piros betűs ünnep volt Szolnokon (is).
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
