A nézőtéren elsőre azt láttam, hogy van egy jó alapötlet, ami nem jön le a vászonról. Aztán a közönségtalálkozón kiderült, milyen keretek, korlátok között készült Kárpáti György Mór Guerilla című mozija, és megértőbb lettem. A nézők részéről is megérdemel egy lehetőséget egy első film.
A Kossuth utca 4. szám alatti "palotát" a hetvenes években le akarták rombolni, hogy a szomszédjaiban álló kockákhoz hasonlót építsenek a helyére. Bontás jelenleg nem veszélyezteti, ám sorsa legalább annyira bizonytalan, mint a XX. században oly sokszor. A megnevezése sem egyértelmű.
A nyitójelenet elcsépelt. A játékidő jelentős részében egy autóban egymás mellett ülő és beszélgető főszereplők filmezése nem túl izgalmas. A végkifejlet sejthető, mégis sántít. A két főhőstől is többet vártam, amiért a mellékszereplők sem kárpótolnak. Szóval több sebből vérzik a Most van most.
A belvárosi híd lábánál lévő, egykori vásárterek helyének rendezését követően, Szolnok legnagyobb közparkjának kialakítása, és a Tisza szálló felépítése után, a környék kedvelt témája lett a képeslapkiadóknak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy évtizedenként jelent meg új anziksz a szálló keleti homlokzatával. A most bemutatandó kettő az elsők közül származhat.
Marosvásárhely híres Kultúrpalotáját ugyanazok tervezték, mint a szolnoki Arany János utca sarkán álló egykori Mezőgazdasági Takarékpénztár szecessziós épületét. De nemcsak ezért érdemes egy hosszúhétvégére felkeresni Maros megye székhelyét. Az időutazás csak hab a tortán.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
