Akár egy jó szolnoki, politikai krimi is lehetne a XX. század közepéről, ám "csak" egy eddig feltáratlan történet az, amiről Csönge Attila levéltár-igazgató a "Ki volt Szolnok városrendezési tervének atyja?" című előadásában mesél majd a Cserkészházban. A kutatóval beszélgettünk.
Lassan négy évtizede dúdolom a Másfél millió lépés Magyarországon sorozat címadó dalát, és nagyjából ugyanennyi ideje tervezem, hogy egyszer én is bakancsot húzok, és elindulok az Országos Kéktúrán. Egy kerek évfordulónak köszönhetően két rövid szakasszal nekivágtam.
Mit érdemel az a bűnös - ha egyáltalán nevezhető így -, aki vasárnap délután kettőkor érzi szükségét, hogy a belvárosban flexeljen? Hogyan nevezhetjük a bolttulajdonost, akinek a riasztója hajnaltól reggelig próbálja felhívni magára a figyelmet? Nehéz az együttélés. Fel- és megoldhatatlan.
A nobilitások a város közepén működő kuplerájba járnak. Mindenki hazudik, a piroslámpás ház pedig nem is olyan rossz hely. Kangörcsös férfiak verik fel az éjszaka csendjét, és a XXI. században rendjén való a nők alárendeltsége. Ezzel indul az évad. Mi a tanulság? Az üzenet?
Néha nem arról szól egy cikk, amiről írtam. Ez csak a szerző bűne. De tanulságos, hogy a forgalommal szemben közlekedő autósok helyett a bringásokon csattant az FB ostora.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
