Nem hinném, hogy egy kuka borult ki véletlenül a Tiszaparti-sétány alatt, a sétahajó megálló közelében. Ahogy elnéztem az üres palackokat, hosszú hetek termése díszeleg a rézsűn és a füvön. Igaz, csak lentről látszik, a sétányról fel sem tűnik. Így lehet, hogy a talán egyszer még megáradó Tiszára marad ennek a kisebb szemétdombnak az eltakarítása. Úgyis hoz helyette másikat.
Sorra újulnak meg Szolnok iskolái, ami elvitathatatlanul fontos. Ugyanakkor minden felújítás egyben elszalasztott alkalom is, hogy az intézmények környékének közlekedését átgondoljuk, rendezzük. Még akkor is, ha a problémák csak reggel és délután, a szülő taxik mozgásakor jelentkeznek.
Azt hittem, a Fiumei útnál egyszerűbb történetű közterület nincs Szolnokon. Aztán szinte egy pillanat alatt kiderült, hogy legalább annyi kacskaringó van a múltjában, mint a vonalvezetésében. Mert az sem hétköznapi feladvány, ha valaki meg akarja mutatni a Fiumei út elejét és végét.
Könyörgöm, senkit ne riasszon el a béna cím - Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 -, meg az "első, magyar, tini thriller" megjelölés! Az RLSM - rövidítsük mi is így - egy rettentő fontos témáról szóló, mai magyar dráma, eszméletlenül jó fiatal színészekkel. És a Tisza moziban is látható.
Ha be akarják járni például a Damjanich János Múzeum épületét a pincétől a padlásig, akkor erre szinte az egyetlen alkalom a Kulturális Örökség Napjai, amit ezen a hétvégén rendeznek. De bekukkanthatnak a megújult Szegő Gábor Általános Iskolába is. Szubjektív programajánló.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.