Ezt a családi fotónak is beillő, soha postára nem adott képeslapot úgy vettem meg, mint ami Szolnokot ábrázolja. Elsősorban a tulajdonos nevének felirata fölött látható fehér kutya, és az üzlet elnevezése miatt. Vannak azonban kétségeim. Bár maga a fotó a kirakat miatt így is rendkívül érdekes.
Bolondok napjának előestéjén lép ismét a szolnoki közönség elé a polgárpukkasztó Robinzon Cirkusz zenekar. A hó végére is tekintettel lévő belépőjű bulinak a Tisza mozi ad helyet, ahol a koncert bevezetőjeként egy koncert-krimi filmet is láthat a közönség. Spanyiel Péterrel beszélgettünk.
A Fortepan-on megtalálható Urbán Tamás hét darab, 1981. április 6-án, a szolnoki Sportcsarnokban, a Hobó Blues Band és a P. Mobil koncertjén készült fotója. Erdős Péter üldözte Szolnokig a Kopaszkutya című filmet, amihez az a koncert is kapcsolódott. Egy kis balhéval.
Így kell egy évadot befejezni. A szolnoki Csoportterápia látszólag könnyed, vicces, zenés darab, a felszín alatt azonban megbirizgálja a nézők lelkét. A karaktereikben és az előadásban is lubickoló hat szereplő parádés alakítást nyújt. Indulhat a küzdelem a jegyekért!
A védelemre érett Templom utca elején néhány hónappal ezelőtt gyönyörűen felújították a Bányakapitányság egykori épületét. Március végére így néz ki. Értelmetlenül, eszetlenül összefestette valaki. Nemcsak a tulajdonosnak okozva kárt, de Szolnok egyik legszebb utcájába belerondítva, minden lokálpatriótát összemaszatolt. Hol vannak ilyenkor a várost pásztázó kamerák? A sok egyébre ráérő rendőrök? A rongálók azonnali előkerítésére buzdító politikai felháborodás? Az ilyen festékeket árusító boltok számonkérése? Hosszú-hosszú várost takarító közmunkára ítélném azt a "hülyegyereket", aki nem fogja fel, hogy az önkifejezése agyatlan rombolás.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.