A felirat szerint, ez a legalább százéves képeslap Szolnoknál mutatja a Tiszát. Mivel kiadója a több szolnoki lapot is jegyző Gettler József, nem feltételezem, hogy hibás lenne a helymegjelölés. Akkor viszont jóval az 1917-es kiadás előtt készült a felvétel, ami talán a képen látható rengeteg csónakra is magyarázatot adhat.
Verte már ki a biztosítékot nálam, hogy a vízirendőrség és a katolikus iskola környékén rendszeresen összefirkálják a Tisza-parti sétány mellvédjét. A környéket pásztázó kamerák közelében. Úgy tűnik, a firkálás arrafelé már-már nemcsak lehetőség, de valamiféle kötelezettség is. Vagy egyszerűen csak fricska a két intézménynek meg a kamerák képeit figyelőknek. Nehéz eldönteni, hogy a tájékoztató monitor összefestése kinek a szégyene.
Szolnok belvárosának egyik rövid, egyirányú utcája, amit bő három évtizeddel ezelőtt még sokan, a közepén működő gyár nevével jelöltek. A nagyjából hét évtizedig működő üzem épületei mai is állnak, de jó ideje már nem itt készül Magyarország ecetszükségletének tizede. Zrínyi utca.
Az előzetesek, a reklámok meg az ember saját tévképzetei könnyen tévútra vihetik a moziba járót. Ha valaki úgy ül be a Lajkó - Cigány az űrben című új, magyar filmre, hogy majd a térdét csapkodva hahotázhat, óriásit fog csalódni. Ez egy abszurd, fekete komédia, vagy inkább szomorú dráma.
Vajon egy átlagos hétköznapon, vagy egy korai tavaszi hétvége délelőttjén készült a Szapáry utcán ez a felvétel, amiből aztán az "Állomás tőzsde" gondozásában képeslap lett? A Csíkszeredán élő Vaszi Boriskának "1000 csókot" küldő Dezsőnek köszönhetően maradt fenn ez a XX. század elejéről származó, a szolnoki korzót mutató kép.
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.