Építkezés miatt meddig foglalható el járda vagy parkoló Szolnokon? A közterületek ilyen használatából vajon mennyi bevétele van Szolnoknak és a cégeinek? Az így befolyó forintokat mire költik a választottjaink és a hivatalunk? Optimista próbálok lenni, ugyanakkor szubjektív is vagyok.
Például a Baross és a Szapáry utcák, de a Boldog Sándor István körút is jórészt irányonként egysávos. Ehhez képest "feltétlenül" indokolt a Jubileumi téren, a Szolnok ABC előtt egy kétsávos út. Igaz, a bal oldali sávot évtizedek óta parkolónak használják a szolnokiak, akinek ugyanennyi ideje ígérgetik az állomás előtti parkolás rendezését. Ez a megállni tilos tábla csak arra jó, hogy olykor valakik úgy döntsenek, szolgálni és védeni kell. Pedig a szolnokiak érdekét és szokásait is lehetne "törvényesíteni".
Ha ezentúl valakinek meg kell világítanom, miért működik az oktatás, az egészségügy, a közszolgáltatások, és minden, amit az adónkból tartunk fenn, akkor a Fekete pont című filmet fogom citálni. Például a központi szál mellett is megálló kis történetet, ami a filmbéli iskola kizuhant ablakáról szól.
Az utolsó szolnoki, tiszai fahidat ábrázoló képeslapot akkor küldték innen Bécsbe, amikor az eredetileg Obermayer Lajos által ácsolt átkelőnek már nyoma sem volt. A Sirály nevű kis gőzös azonban egész biztos, hogy minimum hat, de inkább tíz évvel korábban került Ragács Gyula lencséje elé.
Az Aranylakat parkolójában lakókocsis street food burgerezőt nyitni a legnagyobb hőség idején, az olyan pimasz ötlet, amire csak azt lehet mondani, hogy ha a kitalálói hisznek benne, akkor csatlakozzunk és szurkoljunk! Amit nagyban megkönnyít, hogy tényleg jók a burgereik.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.