2025.12.3. (szerda)

blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Nézz az (st)ég felé!

Hogyan van becsapva a szemem? Percekig mentem közelebb, távolabb, oldalaztam vagy koppanásig toltam a fejem a falig, hogy megfejtsem Németh Marcell stégjeit a Damjanich Múzeum folyosógalériáján. Az időszaki terem képeinél pedig türtőztetni kellett magam, hogy ne nyúljak hozzájuk.

Például az SZTK helye

Az egykori szolnoki gróf Tisza István tér 2-es, 3-as és 4-es számú telkein álló házak, sőt talán az 1-es épületének egy részlete is ránk maradt Weinstock (Nagyváradi) Ernőnek köszönhetően, aki szerintem a 1928-29-ben (is) járhatott a városban, amiről ez az ötképes mozaiklap tanúskodik.

Élő blogSzolnok Anno a Tiszavirágon

Az Élő blogSzolnok Anno sorozat négy előadása újra hallható lesz a Tiszavirág Fesztivál idején a Tisza moziban. Bajnai Zsolt, a blogSzolnok szerkesztője a város épített történetét a 19. század közepétől a rendszerváltásig négy estén meséli el ismét sok régi fotóval, képeslappal és térképrészlettel.

Ez a hajó (9.): Bringaváros

Elvitathatatlan, hogy az elmúlt négy és fél évben épültek új kerékpárutak Szolnokon, ugyanakkor néhány szakasz hiánya továbbra is fájó, és nem sikerült megoldani az egyirányú utcákban a szembe bringázás legalizálását sem. A kerékpártárolók terén sem nagyon zárkózunk fel Európához.

Klisé: Nincsenek plafonok

A Klisé nyerte a Szolnokon rendezett IX. AztaQ könnyűzenei tehetségkutatót, így ősszel ott lehetnek az Öröm a Zene országos döntőjében, de addig is találkozhatunk velük a Művészetek Völgyében vagy a Petőfi Rádióban. Molnár Alizzal (MA) és Bagi Bálinttal (BB), a Klisé tagjaival beszélgettünk.

Kiemelt

A Csáklya utcai takaró

Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.

Kossuth téri fordulópontok

Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Tabu stand up

Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.
spot_imgspot_img