Kinyíltak a határok, de sokunknak üres volt a pénztárcája. A rendszerváltás meg a következő évek személyes történelmeinek egyik nagy ellentmondása. Számomra csak Csáki László egészestés, rajzolt "dokumentumfilmjéből" derült ki, hogy sokaknak a Kék Pelikán jelentette a megoldást.
A szolnoki Belvárosi Nagytemplomot megörökítő fotót nagyjából két évtizeddel korábban készíthették, minthogy az képeslapként Sátoraljaújhelyre került. A postázás dátumának kiderítésében a feladó - Dobayné - aggodalma, a fotózás idejének meghatározásában pedig egy hiányzó épület segített.
Hétköznap este Szolnok belvárosában kevesen lézengenek. A Hild tér kihaltnak tűnt, ahogy a buszpályaudvar felől a Baross utca felé tartottam. Az Agóra előtt jártam, amikor a szemem sarkában egy pillanatra úgy tűnt, megmozdult a zenélő lány szobra. Feltámadt a szél, esni kezdett. Talán a lámpák is kialudtak egy pillanatra. Valaki mellém lépett és kirántotta a kezemből a hatalmas borítékot, amit pár perce szedtem ki a csomagküldő automatából.
Szolnok első autómosója hatvan évvel ezelőtt létesülhetett a mai Móra Ferenc úti rendelő helyén, ahol egyébként "önjavítóműhelyt" is működtetett a Magyar Autóklub 1961-ben létrehozott helyi szervezete. Mindez a magánautósok és motorosok részére 1964-ben kiadott tájékoztatóban olvasható.
Tíz év után ismét Kardos Tamás fotókiállítás nyílik Szolnokon. Ennek apropója azonban nem az elmúlt tíz év, hanem az a hetven, amit Szolnok szülötte és egykori lakója idén töltött be. A lassan egy évtizede Kőszegszerdahelyen élő, ám Szolnokon továbbra is legendás fotóssal beszélgettünk.
Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.