A város két jelentős terét - a Kossuthot és a Hildet - köti össze a Hubai utcai átjáró. A fala olyan, amilyen egy elhanyagolt környéken lenni szokott. De itt? Nem lehetne az alkotóknak kijelölni valahol festhető falat? Itt nem, ott megnézném, hogy mit alkotnak.
Az Árkád épületét se kiköpni, se lenyelni nem tudja a város, azaz egy megoldatlan problémahalmazként díszíti a város közepét. A hátsó üzletsorokhoz vezető folyosó pedig maga a bűzölgő ocsmányság. Magánterület? Magán gond?
Két hete éktelenkedik egy horogkereszt a város legforgalmasabb pontján. És onnan 50 méterre, a gimnázium falán egy másik mocsok. Ezekkel együtt kell élnünk?
Angliában jártam, sok mindent láttam, és nem állhattam meg, hogy ne jegyezzem fel, mi tetszett, mi az, ami ott működik, nálunk meg nem. Tanulni épp úgy nem szégyen, mint büszkének lenni arra, amiben jobbak vagyunk. A közlekedés után jöjjenek az angol parkok.
A Szolnok könyve olyan, mint mi. Nagyon érdekes, de itt-ott felületes, nagyon szerethető, de néha szubjektív, nagyon fontos és nehezen letehető. Nem ellene, érte vitatkozom. Mert ennek a könyvnek minden szolnoki polcán ott kellene lenni, és mind iskolában használni kellene.
Négy évtizede csodálatos álmokat szőttek a szolnoki Tabánról. Ugyanakkor 3 forintra emelkedett egy gombóc fagyi ára, a helyi színház és rádió pedig új vezetőt kapott. Régi augusztusok.
A jórészt társadalmi munkában kialakított Tiszaliget végében lévő Turisztikai Központ ideális lenne lakóparknak, főleg, ha a Csáklya utcai híd miatt az a vége is megnyílna a Ligetnek. Jaj!
Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ők mindent megakadályoznak. Szolnok azért nem megy egyről a kettőre, mert ő nem csinál semmit. De van videóbajnokság és Sz. F. 2.0.
Elsősorban politikusoknak, továbbá nagy fehér, ötvenes férfiaknak és persze szülőknek is kötelezőolvasmánnyá tenném a Tilos az Á könyvek Hangulatjelentés című közérzeti novelláit.
