Csévéltem magnókazettát ceruzával, törtem ki és ragasztottam le törlést akadályozó és engedő bütyköt kazettán, de sajnos nem raktam el eredeti csomagolású TDK-t, sőt üres csomagolást sem. Palády Zoltán szerencsére igen. És mindent megírt a Magnókazettás emlékeim című könyvében.
Az ismeretlen fotós a mai Boldog Sándor István körút és a Kossuth utca találkozásától fotózta a jelenlegi Baross utca elejét. Nagyjából azt, ahol több mint ötven éve már parkoló található. A fotózáskor a Ságvári körút és a Beloiannisz út sarkán működött a Szigligeti könyvesbolt.
Egy példa, hogy néha jól is elsülhet, amikor a blogSzolnok Facebook-követői csak a közösségi oldalra kirakott fotót nézik, és azt kommentelik. Ezúttal a néhai Sport cukrászda miatt.
Örkény István Kulcskeresők című drámájáról sokan tudják, hogy ősbemutatója azért volt 1975 őszén, Szolnokon, mert a város 900 éves jubileumára készült. Így meg is lehetett feledkezni Galambos Lajos darabjáról, amit ugyancsak ez alkalomból rendelt a város. De talán soha sem készült el.
Képzeljük el, hogy családi megtakarításainkat nem saját belátásunk szerint forgathatjuk vagy kamatoztathatjuk, nem a számunkra szimpatikus bankban helyezhetjük el, hanem az államkasszára kell bíznunk! Borzasztó lenne? A nagyobb családunk, a városunk pénzével pont ez történik.
Az alföldi gátak teteje a legtöbb esetben hullámos és gazos, tehát azt is mondhatnánk a szolnoki Zagyva-gát művésztelep melletti részére, hogy nincs itt semmi látnivaló. Meg máshol a város parkjai, zöldterületei rendben vannak. Én is csak azért citálom a milliárdos beruházással várfallá lett gátat, hogy mielőtt újabb közterületek megújítására pályázik Szolnok, gondoljuk át: mit tudunk kezdeni a meglévőkkel.
A Házmesterek a vészkorszakban című könyvet azoknak ajánlom, akik még hisznek abban, hogy a történelem ismételheti önmagát, ezért kíváncsiak, miként lesz a kisember gonosszá.
– Béla nincs meg – néztek egymásra sápadtan a tintakék ruhás brigádtagok az épülő Tisza-híd Liget felőli végénél, miután a régi szerkezet egy darabja hatalmas robajjal belezuhant a folyóba. – Az a marha elindult a túlpartra, mert valami szerszámot a Szabadság téren hagyott – igazította meg tintakék nadrágja kantárját Lajos, aki negyedik éve nemcsak együtt dolgozott az új híd építésén Bélával, de vele is lakott a munkásszállón. – Nem érhetett át! Mert azok a balfasz pestiek elcseszték a kötéseket.
Legfeljebb másfél évtizede működhetett a Tisza szálló, amikor egy Szolnokra bevonult fegyverneki fiatalember ezzel a már háborús minőségű képeslappal üzent egy otthoni ismerősének. Ám nem emiatt mutatom meg ezt a lapot.
