Csévéltem magnókazettát ceruzával, törtem ki és ragasztottam le törlést akadályozó és engedő bütyköt kazettán, de sajnos nem raktam el eredeti csomagolású TDK-t, sőt üres csomagolást sem. Palády Zoltán szerencsére igen. És mindent megírt a Magnókazettás emlékeim című könyvében.
Az ismeretlen fotós a mai Boldog Sándor István körút és a Kossuth utca találkozásától fotózta a jelenlegi Baross utca elejét. Nagyjából azt, ahol több mint ötven éve már parkoló található. A fotózáskor a Ságvári körút és a Beloiannisz út sarkán működött a Szigligeti könyvesbolt.
Egy példa, hogy néha jól is elsülhet, amikor a blogSzolnok Facebook-követői csak a közösségi oldalra kirakott fotót nézik, és azt kommentelik. Ezúttal a néhai Sport cukrászda miatt.
Örkény István Kulcskeresők című drámájáról sokan tudják, hogy ősbemutatója azért volt 1975 őszén, Szolnokon, mert a város 900 éves jubileumára készült. Így meg is lehetett feledkezni Galambos Lajos darabjáról, amit ugyancsak ez alkalomból rendelt a város. De talán soha sem készült el.
Képzeljük el, hogy családi megtakarításainkat nem saját belátásunk szerint forgathatjuk vagy kamatoztathatjuk, nem a számunkra szimpatikus bankban helyezhetjük el, hanem az államkasszára kell bíznunk! Borzasztó lenne? A nagyobb családunk, a városunk pénzével pont ez történik.
A MÁV hangosbemondók szerint a vasút teljes területén tilos a dohányzás illetve az elektromos cigaretta használata. Ám minden szabály annyit ér, amennyit betartanak, betartatnak belőle. Vannak dohányosok, akik a peron távolabbi részén szívják, mások a tömegben. Szolnokon egyiknek sincs következménye. Vasutas, rendőr ilyesmivel nem foglalkozik. Akkor viszont minek ez a szabály? Jó, a MÁV hangosbemondók sok más olyan dolgot is mondanak, amiknek nincs köze a valósághoz.
Négyezer, nyolcezer, tizenkétmillió, nem számszerűsíthető. Akik az elmúlt 16 évben egyszer is olvasták a blogSzolnokot március elején, talán sejtik, miről beszélek. Tizenhétbe léptem.
Ismerős? Furcsa? Mert valami hiányzik erről az 1981-es szolnoki fotóról, amit sem előtte, sem utána nem lehetett már így elkészíteni. A Nerfeld-palota már nem, az Árkád pedig még nem áll.
Szolnok Kádár-kori története akár az otthonteremtésen keresztül is elmesélhető. Sok régi és új szolnoki költözhetett új lakásba, azaz a mai lakásállomány jelentős része is akkor épült.
