A Szigligeti idei harmadik bemutatóját látva felvetődik, hogy a Mici néni két élete után mi indokolta az Egy csók és más semmi műsorra tűzését. Lényegét tekintve ugyanaz pepitában.
Autó a régi „százlábú” híd szandai oldalán, ideiglenes alagút az egykori Ságvári körúton, rosszul datált víztoronyépítés a Széchenyi lakótelepen. Három szolnoki kép a Fortepan-ról.
Meg lehet sértődni, hogy a csak álmokban létező Csáklya utcai híd miatt nem indul el a bukott polgármester szentté avatási eljárása, de lehetne reális és fontosabb célokért is dolgozni.
Még csak 131 éve nevezik Kossuth térnek, Szolnok főterének azonban legalább ugyanilyen hosszú előtörténete is van. Keletkezése homályos, múltjának fordulópontjai viszont elmesélhetők.
Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.
Ígérgetni 70 éve is tudtak, aztán volt, ami évtizedekkel később valósult meg, vagy soha. A korabeli napilapok Szolnokról sem csak a sikereket őrizik, például az egykori novemberekből.
Az önálló társulattal bíró Szolnoki Szigligeti Színház eddigi hetvenegy évadából tizennégyben, azaz eddig a leghosszabb ideig, Balázs Péter volt a Tisza-parti teátrum direktora.
Szolnok kifosztott közös kasszájából és annak lehetséges feltöltéséből lehet politikai adok- kapokat csinálni, meg majd a város működőképtelenségéből is, de az a szolnokiaknak nem lesz jó.
Attól, hogy Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők alulmúlja a tavalyi Futni mentemet, egyszer meg lehet nézni. Fiatal színészeket foglalkoztat és Tompos Kátya előtt is tiszteleg.
