Szolnok kifosztott közös kasszájából és annak lehetséges feltöltéséből lehet politikai adok- kapokat csinálni, meg majd a város működőképtelenségéből is, de az a szolnokiaknak nem lesz jó.
Attól, hogy Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők alulmúlja a tavalyi Futni mentemet, egyszer meg lehet nézni. Fiatal színészeket foglalkoztat és Tompos Kátya előtt is tiszteleg.
Nem biztos, hogy e kép készítésekor már Ságvári körútnak hívták a mai Szapáry utca megörökített szakaszát, az azonban egyértelmű, hogy az ismeretlen fotós az új pártházból dolgozott.
A Széchenyire vezető, víz alá kerülő aluljáró, az évekig készülő Kossuth-téri szobor vagy éppen a családi kapcsolatok jelentette előnyök. Szolnoki karikatúrák a diktatúra idejéből.
A nyuszimotorok Szolnokra is megérkeztek. Talán mindenki jobban árt volna, ha Bödőcs Tibor hozza el őket. Mert így csak találgathatunk, „ki lesz a bálanya”, és mi az Ex funkciója?
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
