Szolnok reménybeli korzójának elején ácsorgó gyerekek talán 5-6 évesek lehettek, amikor rákerültek erre az 1912 és 1914 között készült fotóra, amiből a nagy háború második évében Gerő Ignác jelentetett meg képeslapot. Ezt a példányt már Trianon után küldte Blanka Szolnokról Csongrádra.
E képeslap címzettjét, pontosabban Gizike nénit és Feri bácsit mindenki ismerhette Csongrádon, 1920 őszén, hiszen Blankának elegendő volt mindössze annyit írni a Szolnokon feladott lap címzéséhez, a településnév alá, hogy „fűszer, csemege üzlet”. Pedig akkoriban minden bizonnyal nemcsak Piroska Ferenc és felesége vittek ilyen üzletet a Tisza-parti városban. A képeslap hátoldaláról nem derül ki, hogy milyen viszonyban lehetett a két idős ember és a minden bizonnyal fiatal hölgy egymással. Talán nem szülő-gyerek, inkább távoli rokoni vagy alkalmazotti viszonyról lehetett szó. Mindenesetre Blanka nagy szeretettel számolt be nekik Szolnokra érkezéséről, illetve arról, hogy egy bizonyos Mancit egyedül – mármint a férje nélkül – talált a két gyerekkel. Sőt, azt is megtudhatjuk így bő száz év távlatából, hogy Manciék végleg elhagyni tervezték Szolnokot. Milyen jó lenne tudni, hogy ki voltak ők, és 1920 szeptemberében miért döntöttek így!
És milyen jó lenne tudni, hogy vajon mi lett a sorsa annak a három 5-6 év körüli gyereknek, akik szándékosan vagy véletlenül kerültek a fotó középpontjába! Túlélték az első nagy háborút? Szolnokon voltak fiatalok, vagy ugyanúgy elhagyták a várost, mint Manciék? Mellettük egy idősebb fiú, de az is lehet, hogy férfi áll, talán éppen a felvétel bal szélén lévő fiáker kocsisa. Ne szépítsük a dolgot! Az, amire támaszkodik – valahol a mai Baross és Szapáry utcák kereszteződésének a közepén -, nem más, mint a lóvontatású bérkocsikat kiszolgáló, akár a kellemetlen végtermékek elhelyezésére is alkalmas láda. Merthogy ez a kereszteződés már akkoriban is a város egyik legforgalmasabb pontja volt, ahol előszeretettel várakozhattak a bérkocsik, amikből ekkoriban több mint hetven koptatta Szolnok utcáit.
Hogy ez a felvétel nem sokkal azelőtt készült, minthogy Gerő úr 1915-ben képeslapot csinált belőle, azt két ház bizonyítja. Egyrészt a jobb oldali házsor második épülete, a mai Black Cat Cafénak is helyet adó, egykori Kádár-cukrászda, ami itt már emeletes. A híres cukrász 1911-ben adott megbízást addigi földszintes épületének a felfelé történő bővítésére, és 1912-re készült el az ugyanakkor szecessziós homlokzatot is kapó, elegáns ház, aminek terasza az alakuló korzóra került. Kádárék háza előtt a Kindlovics-bazárt látjuk, sarkán még patikával, utána az Arany hattyú étterem földszintes épülete, aztán az iparosok háza, illetve a Nemzeti szálló következik, előtte ugyancsak járdán lévő terasszal. Azon túl az Erlich-féle ház magas homlokzatát vehetjük észre, ami ugyancsak nem sokkal a fotózás előtt lett kész.
A másik oldalon, a legtávolabb lévő épület, a mai Tiszai hajósok terének sarkén álló tornyos, Barta-palota árulkodik arról, hogy a felvétel csak 1912 után készülhetett. Akkor, amikor a Szapáry és a Gorove utca – ma Kossuth – sarkán még földszintes házak adtak helyet mindenféle üzleteknek és szolgáltatóknak. Utánuk a magas tűzfal, amin a Szolnoki Hitelbank Rt. gépraktárát hirdetik, nem a mai OTP, hanem az 1907 és 1932 között részben ott álló előző bank épülete, aminek bejáratát ekkor még Kisfaludy Stróbl Zsigmond domborművei keretezték. A helyi pénzintézet után azok a földszintes polgárházak sorakoznak, amelyek az ötvenes évek végén a Ságvári művelődési ház építésének, majd három évtizeddal később a Kereskedelmi és Hitelbank építésének estek áldozatul, felszámolva a szolnoki korzó polgári házait.
Az alakuló szolnoki korzó elejéről – az utca számozását majd a második világháború után fordítják meg, az átkereszteléssel együtt – kifejezetten sok képeslap ismert már a huszadik század elejéről is. Részben forgalma, részben kiépültsége miatt, de talán azért is, mert ezen a környéken összpontosultak a szolnoki fényképészek. Akiket talán nemcsak a város épített környezetének a megörökítése izgatott, de az emberek, a járókelők fotózása is. Őszintén megmondom, hogy ezt a képeslapot is elsősorban a megörökített egykori szolnokiak miatt vettem meg. Mert nemcsak a korabeli „gyerekdivatot” őrizte meg nekünk, de például a jobb szélén egy kicsit magasított sarkú lábbelit, valamilyen felöltőt és fura kalapot viselő férfi alakját is. Sőt, ez egy újabb olyan első világháború előtti szolnoki fotó, amin kerékpáros is feltűnik, igaz, kissé elmosódva hajt be éppen a Baross utca elejére.
Nézve ezt a fotót, elsőre tényleg nem tudom elképzelni, hogy a kétgyerekes Manci, akiknél a Csongrádról érkezett Blanka 1920 szeptemberében megszállt, miért akarta elhagyni Szolnokot. Ahol a belvárosban kövezett utcák és közvilágítás volt, a korzóján egymást érték a teraszok, és az emberek sem tűnnek rosszul öltözöttnek. Aztán persze leesik, hogy Gerő Ignác képeslapját fél évtizeddel a megjelenése után használta Blanka, és abban az öt évben nemcsak a világban, de Szolnokon is nagyon sok minden történt. Éppen túl voltunk a háborún, két forradalmon, két terroron, egy román ostromon, Trianonon, miközben egy birodalomból egy kis ország lettünk. Azaz elkezdődött a rövid huszadik század, ami végképp lezárta Szolnok első aranykorát, amiről még ez a kedves képeslap is tudósíthatott.
