2025.08.27. (szerda)

Az éhes város

Az éhes város

Dátum:

Molnár Ferenc 1902-ben írta meg Az éhes város című regényét. A nemrégiben ismét kiadott könyvet szívesen reklámozzák azzal, hogy a pénzéhes főváros megrajzolt képe, akár mai is születhetne. Azt hiszem, ezt Molnár is kikérné magának.

Ha a pénzéhes, uram-bátyám Magyarországot kell illusztrálni, akkor a magam részéről inkább Móricz Zsigmond Rokonok című könyvét ajánlom. Amennyiben egy szórakoztató Molnár regényt akar valaki olvasni, akkor viszont érdemes egy-két napot Az éhes városra szánni.

A történet egy nincstelen hivatalnokról szól, aki gyógyulni indul az Adria mellé, majd ott elcsavarja a hihetetlenül gazdag amerikás magyar lányának a fejét, és mint az ország egyik leggazdagabb embere érkezik vissza a fővárosba. A friss pénz szagát megérzik a politikusok, a csőd szélén táncoló vállalatok, a szponzorra éhes hölgyek, és a buta, neveletlen senkiből pillanatok alatt Budapest egyik legfontosabb embere lesz. Miniszterek, képviselők, polgármesterek, tanácsosok, igazgatók és igazgatósági tagok teszik nála tiszteletüket, és csinálnak belőle fontos embert. Mert mindenkinek a pénze – vagyis a feleségéé, pontosabban az apósáé – kell.

Hogy ma is ilyen lenne a világunk? Ma is így működne a főváros? Ugyan!

Hol vannak már Pesten olyan kávéházak, ahol írókkal lehet összefutni, ahol hitelt ad a főpincér, ahol reggelig lehet mulatni? Hol vannak már azok a színházak, amelyek műsorát nem szabad kihagyni, ahol a primadonnák és a kóristák imádhatók? Hol vannak azok az összejövetelek, ahol ifjú hölgyek és urak találkozhatnak a mamák féltő szeme előtt? És hol vannak azok a lapok, amelyek versengve várták a híreket egy társaság tisztújításáról? A múltban, és Molnár regényében.

ehesvaros2És minden bizonnyal nincsenek olyan buta milliomosok sem, akik vakon a politikusaink közé szórnák a pénzt. Ma nem egy gazdag amerikai lánnyal lehet elindulni az érvényesülés útján, hanem egy jól fizető állami poszttal, egy olyan zsíros állással, ahol van mit osztogatni, legyen szó kegyről, pénzről, kishivatalokról. Emlékeznek még a macis bank vezérére? Molnár Orsovaijának egyik leszármazottja. És sorolhatnánk napjaink cégvezetőit és bankárjait. Molnár fantáziája is kevés lenne hozzájuk.

Az éhes várost tehát ne úgy tessék olvasni, hogy egy száz évvel ezelőtt megírt jövendölés, hanem egy korát jól leíró, szórakoztató regény. Amelyben van három iszonyatosan értékes oldal. Amikor az egyik kisebbséghez tartozó szerkesztő – vélhetően maga Molnár – kiosztja a mindig siránkozó, mindig követelőző, kisebbségi létéből előnyt kovácsoló társát, aki miatt a többség utálja a kisebbséget. Három oldal, amely bármelyik kisebbségre – akár egy politikai pártra is – alkalmazható, és megszívlelendő. Keressék meg, megéri!

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nem furcsa pár

Látszólag két férfi, két régi barát ideiglenes összeköltözéséről, a valóságban a hétköznapi, több éves, normális párkapcsolatok nehézségeiről szól nevettetve a Szín-Mű-Hely idei első bemutatója. Kiss József Furcsa párja egyáltalán nem fura, sőt inkább ismerős, ahogy a kényszeredett kacajok is.

Macskanyelv, mecsi, Lenin-kép

Amikor én még kissrác voltam, délutánonként őrsi gyűlésre jártunk, az ezerötös Lada volt álmaink tárgya, Lenin-képek lógtak a falakon, a Macskanyelv volt az egyik legfinomabb csoki, és a koszos ruhánkat anyu Tomi mosóporral mosta. Kissrác korom ismerős tárgyai, sok ismeretlen dokumentummal a megyei levéltár legújabb kiállításán.

Rocktörténet szolnoki vonatkozásokkal

Halász Gyula, a Bergendy testvérek és Debreczeni Ferenc (Cziki). Minimum e három szolnoki vonatkozása van a Tisza mozi kávézójában június 26-ig látható Azok a rockzenészek című, ahogyan Szalay Zoltán látta őket alcímű kiállításnak. Ahol harminc év rocktörténete néz le ránk a falakról.

Szolnoki kuriózum

Amikor először kaptam levelet a megyei hadkiegészítési parancsnokságtól, nem én voltam a legboldogabb tinédzser Szolnokon. Sőt, még az épületet is utáltam, ahonnan aztán éveken keresztül jöttek a trikoloros szélű levelek. Talán ezért is vagyok elfogult azzal a kiállítással, amit ott rendeztek be, ahol egykor alsógatyában vártam a sorozóbizottság döntésére.