Akármilyen hihetetlen is, de az itt látható fotó nem 2009-ben, a néhai Damjanich uszoda bontásakor készült, hanem nagyjából hatvan évvel korábban, Szolnok második (!) uszodájának az építésekor, 1948-ban. A mai Béres sétány gesztenyefái is fiatal csemeték még. Kép egy családi albumból.

Ezt az eredetileg meglehetősen pici, talán 6×12 centis, papírra nagyított képet elsősorban nem azért mutatom be, hogy felszítsam a lassan másfél évtizede bezárt Damjanich uszoda körüli érzelmeket. Inkább azért, mert jól példázza, hogy családi fotóalbumok vagy fényképes dobozok mélyén elképesztő helytörténeti ritkaságok lapulhatnak. Legalábbis számomra. Én ugyanis elég sok fotót láttam már a néhai Dami 2009-es bontásáról, az ottani strand- és sportélet hat évtizedéről, sőt még a hatvanas évek második felében történt bővítésről is, de az 1948-49-ben történt építkezésről eddig egyet sem. Hofgárt Máriának köszönhetően azonban már ezen is túl lehetek. Ezúton is köszönöm neki, hogy az Agórában tartott helytörténeti előadásomra nemcsak elhozta ezt a képet – és még vagy két tucatot -, de lemásolni és közölni is megengedte.

Elsőre ránézésre persze lehetne vitatkozni a kép születési időpontján, és azt feltételezni, hogy ez a fotó inkább 1966 körül, a 33 méteres fedett medence – tetején lelátó és napozóterasz – építésekor készült. Ha azonban a felvétel jobb szélén látható kőpárkány alapján – ami a felrobbantott „szép Tisza-híd” megmaradt és ma is meglévő pillére – megpróbáljuk belőni, honnan is készülhetett a fotó, akkor szerintem egyértelmű, hogy a kép bal alsó sarkában látható kandeláber a sétány szélén, a folyó felőli mellvéden áll. Ebben az esetben mellette a sétány még murvás nyomvonala látszik, beljebb pedig a második gesztenyesor, amit a háborús pusztítás után pótoltak. Amennyiben a kép alsó részén jobbra haladunk tovább, akkor a második kandeláber és a mából nézve „fura” helyen lévő amfora is jelzi, hogy a fotó nem készülhetett a hatvanas években, hiszen akkor a felvonulási terület helyén már a strand bejáratánál lévő gyógymedencének kellene látszódnia.

Szerintem a kép háttere is egyértelműen igazolja, hogy a megörökített építkezés nem lehet sem a hatvanas évekbeli, sem bármilyen későbbi. A fotó bal szélén, a három jegenye mellett ugyanis a színház teteje vehető ki, és ha onnan elindul a szemünk az evangélikus templom tornya felé, akkor 1966 utáni fotózás esetén bele kellene „akadnunk” a tízemeletes katonai társasházba. Sőt, tovább haladva a megyei tanács tömbje felé, olyan épületeknek kellene már ott állnia, amelyek kitakarják a Nemzeti szálló jellegzetes tetejét, ami ezen a fotón még a hídról is látható. Szóval szerintem egészen egyértelmű, hogy ez a fotó csak 1948 késő őszén készülhetett, amikor már „ezerrel” dolgoztak Szolnok második – első a MÁV volt – strandjának az építésén.

Ami a korabeli hírek szerint azért épülhetett meg itt, mert a Tisza szálló gyógyvízét átvezették a megyeházához – akkor még nem tanácsháza -, és abból jutott az új strandnak is. A Damit az úgynevezett Kerekes-féle ház, Damjanich és Honvéd utca sarkán lévő hatalmas kertje, illetve a fürdő miatt teljesen eltűnt Honvéd utca kisebb telkei helyén kezdték kialakítani. A legtöbb helyen az olvasható, hogy a Zsemlye Ferenc – Szolnok 1945 utáni kommunista polgármestere – kezdeményezésére épült uszodát az 1849-es szolnoki csata centenáriumán, azaz 1949. március 5-én adták át, és a nevét is a szabadságharc hőse előtt tisztelegve kapta. De talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az avatás lehetett ugyan március 5-én, az igazi használatbevétel azonban inkább az év pünkösdjén történhetett meg. Bár a mából nézve, ennek már nincs sok jelentősége.