2025.08.27. (szerda)

De november 4-én?

De november 4-én?

Dátum:

Szolnok 20. századi történelmében ez olyan dátum, ami kétszer is sorsfordítónak bizonyult, és mind a kétszer összekapcsolódott egy nagyhatalom politikájával és az annak érvényt szerző hadsereggel. Nyolcvan év ért véget Szolnok ostroma, 68 éve Szolnokról is megindultak a tankok Pest felé.

Már alig élnek közöttünk olyanok, akik el tudnák mesélni a nyolcvan évvel ezelőtti szolnoki ostromot, és az azt megelőző, Szolnokot és a szolnokiakat is érintő borzalmakkal teli hónapokat. Pedig ez táplálhatná igazán a valódi békepártiságot Szolnokon. A személyes, esetleg családi emlékek, amelyek könnyebben megértetik, milyen az, amikor a majdan történelemmé váló híreket nem olvasod, hanem rólad szólnak, amikor a veszteséglistán néhány adattá válik mindaz, ami neked és a családodnak addig egy élet munkája, a minden és a legfontosabb volt.

Nyolcvan évvel ezelőtt Szolnokon véget értek a második világháború fegyveres összecsapásai, de természetesen nem ért véget a háború, és éppen csak elkezdődött mindaz, amit a magyar történelmi tapasztalat egyetlen mondattal is ki tud fejezni: „jaj, a legyőzötteknek”. És e történelmi távlat, két emberöltő ellenére sincs a kezünkben objektív feldolgozása a szolnoki ostrom pontos menetének, az azt követő hónapok történéseinek, a szolnoki nők ellen elkövetett atrocitásoknak, a Szolnokról málenkíj robotra hurcoltaknak és szenvedéseiknek, miként a város gazdasági és kulturális veszteségeinek sem. A felszínt kapargatjuk, amikor azt mondjuk, hogy az addig 40 ezeres város lakosságának tizede maradt itt 1944. november 4-ére, vagy, hogy egy hétre sötétbe borult Szolnok, mert nemcsak megszűnt az áramszolgáltatás, de nagyrészt elpusztult ennek az infrastruktúrája is.

Talán a kilencven- vagy százéves évfordulóra nemcsak elkészülnek ezek a munkák, de végre megtanulunk beszélni is minderről, a következő generációk hasznára és épülésére. Mert jelenleg legfeljebb csak megosztottan koszorúzni tudunk, és néhányan, évente egyszer, ezen a napon megpróbálnak fejet hajtani az áldozatok emléke előtt, de beszélni, kibeszélni és elmesélni még mindig nem tudjuk sem a veszteségeket, sem bűnöket, a tapasztalatokról, a „hogyan ne lépjünk ugyanabba a folyóba” következtetésekről nem is beszélve. Mert egyszerűbb ezen a napon csak a 68 évvel ezelőtti eseményekre hivatkozva, csak a kommunizmus bűneiről, a forradalom eltaposásáról az aktuális politikai széljárásnak megfelelően beszélni.

Pedig annak is itt lenne az ideje, hogy végre tudjuk és kibeszéljük, hogyan is jutottunk el 1956. október 23-ig, Szolnokon október 26-áig, az események mögött milyen mozgatók, dühök, sérelmek és remények voltak, vagy éppen mi és miért történt Szolnokon november 4-e után. Számomra felfoghatatlan és magyarázatért kiállt, hogy miként lehetett szinte ugyanolyan tömeg a Táncsics Mihály út végén, a „szivar” ledöntésekor október 26-án, majd alig fél évvel később ugyanott, 1957. április 4-én az új, szovjet, katonai emlékmű felavatásakor, vagy éppen júliusban a Kossuth téren, a helyi munkásőr zászlóalj nyilvános alakulásánál. Miközben Szolnok lakosság abban a fél évben nem cserélődött ki. Sőt, a felnőtt fejjel gondolkodóknak nemcsak az azt megelőző 12 évről, de az 1944. november 4-ei eseményekről, előzményeiről és következményeiről is lehettek emlékei.

Természetesen egyszerűbb és olcsóbb évente egyszer koszorúzni, beszédet mondani, a közösségi médiában posztolni, letudni a megemlékezést, mint Szolnok közelmúltját szisztematikusan feldolgozni és megismertetni. Pedig – legalábbis szerintem – ez utóbbi tehetne bennünket igazán szolnokivá, ezek révén ápolhatnánk gyökereinket a jövő jobb termése érdekében. Ám ez még várat magára. Mert az ilyesmi nem az egyéntől, hanem a közösséget irányítóktól indulhat. Ha van rá igény, ha sikerül felnőni nagyobb feladatokhoz. Én, te, ő, azaz mi, ma csak meghajthatjuk a fejünket ő előttük, az egykori szolnokiak és a Szolnokon áldozatokká váltak előtt.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Kucsmás ház és graffitik

Más városokat nem azért hasonlítunk össze a sajátunkkal, mert ott szeretnénk élni, hanem mert olykor annak a másiknak a nézéséből is lehet tanulni. Ljubljanában például szintén vannak borzalmas házak, graffitik és lakatos híd, de kulturált közkutak és mesés piac is. Az Adria felé megéri megállni.

Újra cián?

Egy szomszédos országban, tőlünk pár száz kilométerre hamarosan külszíni aranybányát nyithatnak. Mi köze ehhez Szolnoknak? Ha a termeléshez nélkülözhetetlen zagytározó soha nem sérül meg, akkor semmi. Ám, ha igen, akkor a gyerekeink csak a holt Tisza partján élhetnek majd.

Szolnoki pipacsok

Száz évvel ezelőtt tizenegyedik hó tizenegyedikén tizenegy órakor véget ért a nagy háború. Ami bő két évtizeddel később megkapta a jelzőt: első. A Flandria mezőin című vers miatt sok helyen pipacs emlékeztet az áldozatokra és talán a következményekre. Lenne okunk pipacsot viselni.

’22-őm második fele

Nekem biztos, hogy érdekesek a Naplóm rovatban megjelent írások. Nagyjából kirajzolják, mikor min gondolkodtam, bosszankodtam. Szolnoki tűzijáték és Szent István nap, rezsiárak miatt bezáró kulturális intézmények, vágyott közösségi költségvetés, oktatási problémák, magunk becsapása.