2025.12.7. (vasárnap)

Díjkiosztóval nyílt a filmfesztivál

Díjkiosztóval nyílt a filmfesztivál

Dátum:

Kiállításmegnyitóval, díjátadóval és versenyfilmek vetítésével elindult a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál. A mustra ideje alatt, három földrész alkotóinak 61 versenyfilmjét tekinthetik meg az érdeklődők, akiket 25 kísérőprogram is vár a Tisza moziban.

A szolnoki Tisza mozi A termében, október 12-én, 14 órakor a versenyfilmek vetítésével elindult a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál. Ezzel párhuzamosan az információs ? versenybe nem került alkotások ? vetítés is megkezdődött. A fesztivál négy versenynapja alatt a három földrész tizenhét országából és Magyarországról érkezett filmeket összesen 31 órában vetítik, míg az információs programban hét órányi film lesz látható.

A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál kísérőprogramjai is elkezdődtek Orosz István (képünkön), Kossuth-díjas grafikusművész Anamorfózis című kiállításának megnyitójával. A fesztiválnak helyet adó Tisza mozi kávézójában látható tárlatot Verebes György festőművész, az 1902-ben alapított Szolnoki Művésztelep vezetője nyitotta meg (Kép a címlapon). A Szegedi Egyetem diákjainak audiovizuális projektje, a Kreatív üzenőfal is debütált az első napon, ami szombat délutánig működik majd a mozi melletti eseménysátorban.

A szolnoki filmfesztiválok történetében immár hagyomány, hogy a szervezők pályázatot írnak ki fiatal filmeseknek az adott év fesztiváljához kapcsolódó, 30 másodperces szignálfilmek elkészítésére. A szignálfilm-pályázat díjait a Médiatanács ajánlotta fel, és egyben műsoridőt is vásárolt a két országos kereskedelmi televízióban a filmek bemutatására, egyben a fesztivál reklámozására. A még az előző szemeszterben meghirdetett felhívásra nyolc pályamű érkezett a Budapesti Metropolitan, a Kaposvári és az egri Eszterházy Károly Egyetemek hallgatóitól. A pályaművekről Mikulás Ferenc – a Kecskemétfilm ügyvezetője, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója – M. Tóth Géza – a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, a KEDD Animációs Stúdió vezetője – és Bánóczki Tibor – a MOME DLA hallgatója – alkotta zsűri döntött.

Első díjat nyert a Budapesti Metropolitan Egyetem két hallgatója – Bárány Szandra és Nagy Dávid Zoltán (második fotó) – által készített Füzet című szignálfilm, míg a második Stier Adrienn (Kaposvári Egyetem), harmadik pedig megosztva Graur Dóra (Budapesti Metropolitan Egyetem) alkotása illetve Antal Viktória és Gerber Fanni (Budapesti Metropolitan Egyetem) Felhőtánc című szignálfilmje lett. Az elismeréseket a megnyitó Demeter István, a fesztivál igazgatója adta át.

A fesztivál megnyitójának résztvevőit Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal vezetője köszöntötte a Szolnoki Galériában, október 12-én este. A XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivált Lajta Gábor, Munkácsy-díjas festőművész, művészeti író, többek között az MMA Képzőművészeti Tagozatának és a Magyar Festők Társaságának tagja, a zsűri elnöke nyitotta meg.

(Fotók: Illyés Csaba)

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Székelyt nézni kell!

Szolnokon még csak vendégjátékként volt látható Székely Csaba dráma, így ha a legjobb kortárs magyar drámaíró darabjait akarjuk megnézni, vendégségbe kell menni. Például a Pinceszínházba.

A világ Magyarországon

A világon számtalan Magyarországnál sokkal rosszabb hely van. De azért a világ legjobb sajtófotóit felvonultató kiállítás helyszíne sokat elárul rólunk, meg az országról is, ahol élünk.

Operamese felnőtteknek

Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.