2025.08.27. (szerda)

Egy szörnyű élet lapjai

Egy szörnyű élet lapjai

Dátum:

Ha csak a színházi - benne néhány szolnoki - anekdotákat, a Verebes előtt született nagyokról szóló édes-bús történeteket vesszük, akkor szórakoztató a Tólig című könyv. Viszont, ha az erősen forgatott köpönyeg ízű személyes gondolatokat, akkor inkább megdöbbentő és szánalmas.

Nehéz lehet egy embernek folyamatosan azzal kelni és feküdni, hogy rajta kívül mindenki tehetségtelen, utána már semmi értékelhető, méltányolható vagy legalább szóra érdemes nem született. Fájdalmas lehet egy olyan világban bonyolítani az élet naposabbik felén lévő hétköznapokat, ahol csupa hülyékkel, alkalmatlanokkal, árulókkal lehet dolgozni. Mert azért együtt kell, hiszen a földi örömök nem megvethetőek, a pénznek mindig van helye, sőt tulajdonképpen a felkérések, a megfelelő honoráriumok kvázi járandóságai is egy ekkora tehetségnek. És, ha még ehhez azt is hozzáteszem, hogy a fenti érzések tulajdonképpen huszonéves kora óta fogva tartják az illetőt, azaz így kell egy közel fél évszázados művészi pályát végigcsinálni, akkor már-már a sajnálat ébredezik bennem.

Pedig Verebes Istvánt – legújabb könyvétől függetlenül is – a magyar színházi élet, a kabaré, sőt a dalszerzés és az irodalom nagyon fontos, sőt kimerem mondani, megkerülhetetlen alakjának tartom. Van olyan regénye, amit az elmúlt húsz év legfontosabb magyar könyvei közé sorolnék, a Kernnel Bokros Lajosról készült áldokumentumfilmjük a honi, politikai kabaré egyik legjobb alkotása, a Döme Zsolttal elkövetett Soha se mondd, hogy vége! pedig a TOP 100 magyar dal egyike. Mindezek után nem is lehetett kétséges, hogy megvettem és azon melegében el is olvastam Tólig című, Tapasztalásaim történetei, történeteim tapasztalásai alcímű, életrajzi könyvét.

Amiben ahogy haladtam előre, úgy lettem egyre csalódottabb, bosszúsabb, és kezdtem szánni ezt az általam eddig sokkal többre tartott művészt. Akinek alig valamelyik kollégájáról van jó szava, aki közel ötvenéves működése során egyetlen nála fiatalabbat sem tudott tehetségesnek ítélni, szinte nem született nélkül színházi előadás, film, kabaré, működött társulat, ami véleménye szerint alulról simogathatná a béka fenekét. Ebben az országban a hatvanas évek óta jót, jól a színházban, a kabaréban és a közéletben is csak a Verebes csinált. Akivel a többiek általában kitoltak, méltatlanul jártak el, megbántották, kisemmizték. Vacak egy élete lehetett. Vagy vegyük a klasszikus viccet, amikor bemondja a rádió, hogy egy autós az autópályán szemben megy a forgalommal?

Ám nem ez a legmegdöbbentőbb ebbe a furán szerkesztett – elvileg három párhuzamosan futó szövegtípussal dolgozó – könyvben. Hanem az a hirtelen megvilágosodás, köpönyegfordítás, amit a Heti hetes egykori sztárja pironkodás nélkül leír, mert rájött, hogy neki lényegében csak az általa is sokat köpködött jobboldali, polgári, konzervatív művészek és színházi vezetők segítettek. Olvasás közben többször felkiáltottam, ide mégsem írom ki: WTF? A Heti hetesben is csak azért állt az eke szarvánál, mert volt az a pénz, ráadásul ez utólag fel is ment. Hát, akkor hajrá! Bár rettentő furcsa, hogy életrajzában elég lyukacsos a 2010 utáni időszak. Ám semmi kétségem, hogy mint Kádárék óta mindig, most is lesznek sokan, akik elhiszik és keblükre ölelik a nagy megtérőt.

Mindenki a maga szerencséjének és életének a kovácsa. Amin mindenki más a maga vérmérséklete szerint mosolyoghat vagy háboroghat. A magam részéről inkább lapozok, és próbálom ebből a könyvből megőrizni a színházi anekdotákat és a szolnoki vonatkozásokat. Mert az is akad benne bőven, hisz nincs olyan teátrum ebben az országban, ahol Verebes István ne próbált volna minőséget teremteni. Igaz, a maga állította mércék szerint többnyire minősíthetetlen világban, minősíthetetlen emberekkel.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Vizuális történetmesélés

Nem tudom, hogy a Kozma Károly képeiből összeállított kiállítás rendezői akartak-e összefüggést vagy párhuzamot találni a földszinti és az emeleti képek között, bennem mindenesetre megállt az ütő, amikor felfedeztem. Igaz, a fotók enélkül is szépek és mesélők.

Duna-parti álom

Ha az itthon is nagy népszerűségnek örvendő La La Land (Kaliforniai álom) egészen az Oscar kapujáig menetelhetett, akkor az elriasztó című Pappa pianak dobogóra kell kerülnie a magyar filmek idei nézettségi versenyén. Nem bánják meg, ha jegyvásárlással Önök is besegítenek.

Kiürült pohár

Van egy nagyon kemény 5-6 perces jelenetsor Till Attila új filmjének az elején, ami hatásában a rendező Csicska című rövidfilmjéhez mérhető. Utána viszont következik még 70-80 perc céltalan bolyongás, aminek egyetlen üzenete, hogy a függőségből - legyen az film vagy pia - nincs kiút.

Vígjátékon sírni

Nem azért sírtam a Brazilok egy-két jelenetén, mert hibás lenne a film műfaji besorolása, vagy közpénzégető bénázás menne a kamera előtt, hanem mert olykor megható, olykor fájó igazságokkal szembesít. M. Kiss Csaba a Tisza moziban is látható első játékfilmje nem tökéletes, de fontos.