Néhány héttel ezelőtt már írtam a Tiszaliget bejáratánál 1970. április 4-e óta álló, Szabó László által készített, Fáklyavivő címet viselő – nekem örökre „fagyis ember” – szobor lehetséges elbontásáról. Akkor azt hittem, hogy az egykor Szolnokon élő és alkotó, a városban jelenleg is több szobrot jegyző művész emblematikus alkotásának eltüntetése csak kósza terv, buta városi pletyka. Aztán a legutóbbi közgyűlésen már arról esett szó, hogy nemcsak ezt a köztéri alkotást akarja a testület eltüntetni, hanem mindazokat, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az előző rendszerhez. A városvezető pedig arról beszélt valahol, hogy a helyükről elmozdított szobrok a Magyar Rádió egykori szolnoki stúdiójának kertjébe kerülnek, ahol valamiféle múzeum jön majd létre. Az október 24-én végrehajtott bontás, illetve az erről megjelenő MTI hír azonban mindennek ellentmond.

Egy percig nem szeretném vitatni, hogy a mű hivatalos címével szemben sokak által „Felszabadulási emlékműként” aposztrofált alkotás – aminek elválaszthatatlan része a szobor mögötti, Barna Gábor tervezte stilizált zászló – összefüggésbe hozható az 1989 előtti rendszerrel és annak hamis ideológiájával. De megismétlem a néhány héttel korábban feltett kérdésemet: ez miért most jutott az illetékesek eszébe? Szabó László Fáklyavivője ugyanis 19 évig állt a szocializmusban, és 27-et töltött a mostani, nem tudom, minek nevezhető rendszerben. Sőt, a jobboldali városvezetésnek négy év kivételével majdnem negyedszázada lett volna a szobor elbontására.

Csak rosszindulatú kérdéseket tudok feltenni. A döntnökök most jutottak el a történelem tanulmányozásában a XX. századig? Valakiket saját rendszerváltás előtti múltjukra és tetteikre emlékeztetett ez a szobor? Netán alkut kellett kötni a pártok között, esetleg valaki a másik szavazótáborának lenyúlását vizionálja ilyen döntések kapcsán? Avagy a közelben épp volt egy markoló, és most lehetett olcsón kirángatni a szobrot a helyéről? Egyik kérdésre se lehet jó magyarázatot adni. Sőt, egyáltalán nem lehet értelmesen megmagyarázni, hogy negyedszázaddal az utolsó nagy szobordöntögetés után miért éppen most kellett elbontani a Fáklyavivőt.

Ami azért kicsit megrémiszt. Ugye senkinek nem fog eszébe jutni, hogy eltakarítsa a Jubileum tér közepén álló Tanúhegyet – más néven Jubileumi emlékművet -, avagy kicserélje a tetejét? Merthogy a történelem egymásra rakódó rétegeit szimbolizáló alkotás legfelső szintjén az 1919-es eseményekre vonatkozó utalások vannak. Mert, ha igen, akkor veszélyben van az ugyancsak Szabó László által készített Famunkás dombormű a Tószegi úton, de ha nagyon elgurul a gyógyszer, akkor Várkonyitól, a volt Járműjavító művház falán lévő táblán keresztül akár József Attiláig érhet a sor. Mert ki tudja, hogy mostanában kinek, milyen magyarázat került a kezébe, avagy ki érzi úgy, hogy ha már alkotni nem tud, legalább rombolással hagyjon nyomot maga után.

A múltunkkal végre szembenézni kellene és nem eltüntetni! Az utcanevek és régi szobrok eltüntetése ugyanis csak pótcselekvés, látszat. A mai zászlóvivőknek immár negyedszázada nem volt bátorsága szélesre tárni az ügynök dossziékat, végigvenni, hogy ki, miért és hogyan működött együtt azzal a rendszerrel, amihez való viszonyunkat még mindig nem sikerült tisztázni, hisz Kádár köpönyegébe gabalyodva élünk. Igaz, olyanokkal ne is kezdjünk neki ennek a munkának, akik az Állami áruház című 1953-as magyar filmen ma nem tudnak röhögni, és nem képesek benne észrevenni a színészek rendszertől független művészi teljesítményét, miközben képesek elborzadni a kor hülyeségein, sőt talán a film betiltásának ötletén is morfondíroznak, ami pontosan ugyanaz lenne, mint egy szobor elbontása.