(Nyári ismétlés. Ez az írás 2014. február 12-én jelent meg először.)
Az Utasellátó vállalat működtette a szolnoki vasútállomás emeletén lévő, a cég nevét viselő éttermet. Ott, ahol legutóbb bálás ruhát árultak, ma meg talán üresen áll. Ez nemcsak méreteiről, de hatalmas üveg falairól és a buszmegállók felé néző teraszáról is híres volt. Igaz, legfeljebb az 1975-ös átadást követő néhány évben, mert mire erre a térképre rákerült, már nem tartozott a város felkapott éttermei közé. Viszont az akkor még jóval több embert foglalkoztató MÁV szempontjából fontos közétkeztetési bázist jelentett.
Ahogy a Jubileum tér másik oldalán található Szolnok étterem is, amiben ma a város egyetlen bowling pályája üzemel, ezzel értelmes funkciót adva a helynek. Egykori befogadóképességét nem tudnám megtippelni, de 1988-ban kényelmesen elfért itt a négy ballagó közgés osztály szalagavatója, tehát minimum 300 szék lehetett benne. Hétközben, dél és három óra között úgynevezett előfizetéses vendégek töltötték meg, akiket sok esetben a Keró tanulói szolgáltak ki. Nem nosztalgiából, csak a tények kedvéért jegyzem meg, hogy amikor először fizettem be ide ebédre, 1985 szeptemberében, az ötnapi három fogásért alig 80 forintot kértek. Hogy este és hétvégenként milyen forgalmat bonyolított a Szolnok étterem, nem tudom, de mintha ennek a helynek is lett volna saját cigányzenekara.
A belváros felé haladva a következő jelentős vendéglátóhely emlékeimben a Sport cukrászda az Eötvös tér és a régi mentőállomás között. Ez leginkább a „békebeli”, fehér kavicsos udvar és jellegzetes színes székek és asztalok miatt maradt meg bennem, amelyek a ma is meglévő épület melletti udvarban álltak. Ott, ahol jelenleg egy bank székháza található. Kínálatából viszont csak a vizes fagylaltra emlékszem, ami csoki, vanília és puncs ízben volt, és abból a klasszikus, kerek tégelyből mérték.
Tovább haladva képzeletbeli sétánkon, a Petőfi út torkolatával szemben érjük el az egyik olyan helyet, ami a 1985-ben és 2014-ben is étteremként üzemel. A régi térképen Béke étterem a neve, és az azóta is romos állapotú Hasznos-ház földszintjét foglalja el. Ma talán egy sörmárka nevével illetik. Tulajdonosa tudhat valamit, ha ezen a helyen – nincs a közelben rendes parkoló, előtte csak átmenő forgalom van – megmaradt az étterem.
Mert ugyanúgy eltűnhetett volna, mint az alig húsz méterre, a Baross utca túloldalán – a Zrínyi és a Petőfi utcák között – egykor működő Délibáb eszpresszó. Amiről nekem az égvilágon semmi emlékem nincs. Csak idősebbektől tudom, hogy a mai fotóbolt és a mellette lévő konyhai eszközöket kínáló üzlet helyén működött.
A Pelikán Szálló földszintjén lévő étteremre, illetve az első emeleti bárra viszont tisztán jobban emlékszem. Az étterem a recepció után, szinte az egész alsó részt elfoglalta, a Hild tér felé üvegfalai voltak, amin túl – akkoriban elegánsnak mondott – napernyős kerthelyiség működött. Ami egy kicsit mintha lentebb lett volna a tér szintjénél, és nemcsak beton virágtartók, de magas növények is határolták. Az étterem a nyolcvanas évek elején a város legelegánsabb vagy legmenőbb helyének számított. A különböző szakmai szervezetek báljait éppúgy itt tartották, mint a nagyobb esküvőket. Ha jól emlékszem, az éttermi rész olyan nagy volt, hogy mobil falakkal két-három részre lehetett bontani, és még akkor is tágas helyek jöttek létre.
A Baross – anno Beloiannisz – utcán képzeletben tovább sétálva ismét egy olyan helyre bukkantam a térképen, amit nem tudok azonosítani. Egyáltalán nem emlékszem a Finom Falatok ételbárra. A jelölés alapján úgy tippelem, hogy a Szapáry és a Baross sarkán, a mai telefonbolt helyén lehetett.
Viszont emlékszem egy olyan helyre – igaz 1986-ból -, ami ezen a térképen még nincs rajta. Mégpedig az Árkád alatt, a mai játékbolt helyén lévő, modern módon berendezett ételbárra, ahová gépi kólát inni, és meleg szendvicset enni jártunk. Lehet persze, hogy a térkép lezárása után nyílt csak meg.
Viszont a térkép tanúsága szerint 1985-ben még működött a Nemzeti Szálló földszintjén a Nemzeti Tallinn étterem, illetve a Magyar utcában az Alföld is. Ezekre csak kívülről emlékszem, illetve elbeszélésekből tudom, hogy a Nemzeti egy része talán már tálcás, önkiszolgáló vendéglő lehetett ekkor. Ugyanolyan, mint a piacnál még 1989-ben is működő Centrum étterem. Aminek a helyén ma egy ABC van. Az Alföldről pedig csak onnan tudok, hogy néhány éve a Tiszaligeti strand meleg medencéjében üldögélve fültanúja voltam egy vitának, ami arról szólt, hogy anno hol csinálták a városban a legjobb velőt. És mintha ez a hely lett volna a nyerő.
A lassan három évtizedes térkép a Magyar utcától a Szabadság térig nem jelöl több vendéglőt a főutcán. Meglepetésemre a Halászcsárda sincs még vagy már meg. Viszont feltüntettek egy Híd bisztró nevű helyet, amit azonban nem tudok azonosítani. Szemben a Damjanich uszoda egykori bejárata mellett álló Kassai sörözővel, ami előtt fejet kell hajtanunk, hiszen e képzeletbeli utazásnak az egyetlen nevét is megőrző vendéglátóhelye.
(A Sport cukrászda fotója Danka István munkája. A többi a Szolnoki séták című 1990-ben megjelent könyvből, Kardos Tamás fotói.)
