Hetven évvel ezelőtt, január első napjaiban még senki sem sejthette, hogy az eredetileg 4 évesre tervezett és 110 millió forintba kerülő szolnoki vasúti rekonstrukció majdnem két évtizedig fog tartani, és nagyjából tízszer annyiba kerül, mint elsőre gondolták. 1956 első napjaiban még mindenki boldog volt, hogy az 1944-ben szétbombázott épület maradványai eltűnhetnek, és Debrecen, Hatvan valamint Győr mellett Szolnok is modern vasútállomást kap. Czigler Endre nagyszabású tervei egy 315 méter hosszú épületegyüttesről szóltak, aminek tornya alatt 500 négyzetméteres váróterem, illetve kultúr- és anyaváró is lett volna. A Bebrits József miniszter által megtett első kapavágáson még az hangzott el, hogy az irodisták már abban az évben új helyükre költözhetnek, az egész beruházás pedig akár a tervezett határidő, azaz 1960 előtt elkészülhet. Nem így lett, de erről lentebb még lesz szó.

Az 1956-os év elejének újságcikkei között válogatva érdemes azt is megemlíteni, hogy a vasútállomás építésével párhuzamosan elkezdődött a „vontatási laktanya” kivitelezése a Beloiannisz úton – a Gépiparival szemben –, ami a főberuházással ellentétben viszonylag gyorsan elkészült. Miközben gőzerővel zajlottak a lakásépítések is a városban, mert mint egy korabeli összefoglaló cikk közölte, Szolnokon 1955-ben 361 új otthont tudtak átadni, amelyek mellett 95 magánház is épült. Persze ez sem volt elég, de belengették, hogy az új esztendőben, vagyis 1956-ban, elindul a papírgyáriak és a kőolajosok lakótelepének az építése. Az előbbit tudom, hol van, az utóbbiról gőzöm sincs.

Tíz évvel később, azaz a tervezett átadási határidő után hat évvel, a megyei napilap az új év első napjaiban még mindig a szolnoki vasútállomás rekonstrukciójáról írt, ami akkor már a MÁV legnagyobb beruházásának számított. A cikk szerint az építkezés 3 évvel korábban kezdődött, de 1964-ben megcsúszott, így 1965-ben külön szolnoki beruházási felügyeletet állított fel az illetékes minisztérium vasúti főosztálya. A rendezőpályaudvar harmada készült el 1966 elejére, ami azt jelentette, hogy már állt nyolc vasbeton híd, amelyek közül a leghosszabb 73 métert tett ki. Közben pedig épült az a 14 méter széles és 72 méter hosszú, tetején 12 vágányos híd, ami alatt – és erről eddig sosem hallottam – a téglagyári kisvasút forgalma is bonyolódott. Ha jól sejtem, akkor ez a mai Nagysándor József úti vasúti műtárgy lehet.

Természetesen a hatvan évvel ezelőtti lapokban is találni más érdekességet Szolnokról, ahol 1965-ben 583 házasságot kötöttek, és 1966 elején két és fél ezer lakásigénylést tartottak nyilván a tanácsnál. Mindkét adat a város dinamikus lakosságszám emelkedésére utal, ami miatt például a Kolozsvári úti bölcsőde átadását is nagyon várták már. Az egy éves késéssel, végül 1966. január elején átadott intézményben hetven gyermeket tudtak elhelyezni 22 dolgozó felügyeletével, akiket a bejárati ajtó mellett már Mészáros Lajos őzikés mozaikképe köszöntött. De ugyancsak a szaporodó népesség miatt lett volna fontos az Ady és a Ságvári sarkán lévő új társasház – a piaccal szemben – földszintjén lévő ABC (később Sarok), falatozó illetve eszpresszó átadása, aminek csúszását a földgáz bevezetése okozta, ugyanis eredetileg nem így tervezték a szolgáltató helyiségeket, ám mire elkészültek, a vezetékes gáz már adottság volt. Ehhez képest talán csak kis színesnek tűnik a Magyar Posta és a helyi tanács döntése, ami alapján megkezdték a társasházak földszinti levélszekrénnyel való felszerelését, és ami után a szolnoki postások legfeljebb csak az első emeletre mentek fel. Az első ilyen „tömbös” postaládákat a Vörös csillag út elején lévő társasházakban helyezték el.

Újabb évtizedet ugorva ebben a rendhagyó „lapszemlében”, 1976 első hónapját is a Jubileumi tér környéki történésekkel kezdjük. Mert ugyan a vasútállomást az előző év júliusában, a nagypostát pedig novemberben átadták, a környéken tovább folyt az építkezés. Elkezdődött például az 1450 négyzetméter alapterületű Szolnok ABC kivitelezése, ami 30 millió forintjába került a helyi ÁFÉSZ-nek, és majd csak két évvel később lett kész. Ugyancsak elindult 180 szövetkezeti lakás építése, amelyek a Bajcsyig nyúlva ugyancsak évekig épültek. Miként a 12 tantermes gyógypedagógiai iskola beruházását is csak bejelentették öt évtizeddel ezelőtt, de a 24 milliós beruházás a tervekkel ellentétben 1977 helyett csak 1979-re lett kész. És még egy – a mából nézve is nagyon fontos – bejelentés volt ekkor: az északi körút folytatása, ami ugye a Csanádi (ma Nagy Imre) körúttal indult 1975 végén, 1976-ban pedig a Kun Béla (Szolnok ispán) körúttal folytatódott, ám 1980-ig a Szántó körúti szakasz mégsem készült el.

Az 1976 januárjában megjelent cikkek egyébként jól mutatják, hogy a 900 éves évfordulóhoz kötődő beruházási lendület az új évre is áthúzódott. A cukorgyár például konyhát és művelődési házat építtetett, az Állami Építőipari Vállalat pedig a volt Tisza-parti Tüzép-telep helyén egy 11 szintes, 520 személyes munkásszálló kivitelezésébe kezdett 45 millió forintos tervezett költségvetéssel. A város lélekszámának további gyarapodását szemlélteti egy ötven évvel ezelőtti statisztikai adat, miszerint Szolnok lakosságának 43%-a akkor 30 évesnél fiatalabb volt. Mivel ez azt is jelentette, hogy sok kisgyermek élt a településen, örültek, hogy végre minden óvodai igényt ki tudtak elégíteni, és bár általános iskolai tanteremből még hiány mutatkozott, az Ady Endre úton átadott új Vízügyi szakközépiskola épületében a 180 középiskolás mellett 380 általános iskolásnak is jutott hely – az ötven fős kollégium és a Pedagógiai Továbbképző Intézettel együtt. Nem csoda, hogy korabeli örömhír volt a megyei napilapban, hogy nyolc újabb csuklós Ikarust kapott a város tömegközlekedését ellátó 7-es számú Volán, így Szolnok lett az első olyan magyar város, ahol a helyi forgalomban csak csuklósbuszok teljesítettek szolgálatot.

Az utolsó ötéves terv („hetedik öt”) nyitánya látszólag nem bővelkedett befejeződő vagy induló beruházásokban, pedig nemcsak a Szántó körúton készült el három 28 lakásos tömb, de a Széchenyi lakótelep is épült még. Ugyanakkor kevésbé volt közismert, pedig máig fontos beruházás volt 1986 elején a Víz és Csatornaművállalat telephelyén az újabb derítőmedence kivitelezése, ami a szolnoki vízhálózat fejlesztésének fontos momentuma volt, illetve abból a szempontból is érdekes, hogy nem helyben zsaluzták és öntötték a hatalmas építmény elemeit, hanem a Beton és Vasbetonipari Művektől (BVM) előre gyártva érkeztek. A legismertebb beruházás-lezárás azonban az Árkád hátsó folyosójának a „benépesülése” lehetett 1986 első hónapjában, hiszen ekkor költözött ide az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet fiókja, a Tünde cukrászda mellől a Fényképész Szövetkezet fotóműterme, a Ságvári körútról a Fodrászati Szövetkezet szalonja, és végül az Ofotért vállalat 93-as számú üzlete is. És, ha mindez nem lett volna elég, a Kossuth utcáról nyíló nyitott folyosón négy telefonfülkét is kialakítottak, igaz negyven évvel ezelőtt csak kettőbe tudtak készüléket szerelni.