Kétség nem férhet hozzá, hogy a második világháború után bő másfél évig szolgáló szolnoki, ideiglenes Tisza-híd látható ezen a képen. Miként ahhoz sem, hogy a fotó előterében a sétány mellvédje és egykori virágtartói vannak. Csakhogy ilyen szögből ezt a felvételt nem lehetett elkészíteni.
Ez így hogyan?
Öt évvel a hazai képeslapkiadás államosítása után került forgalomba ez a minőségében minden korábbi és későbbi anzikszot alulmúló termék. A papírja kis túlzással egy napilapéhoz, vagy maximum egy olcsó hetilapéhoz hasonlít. Képes oldalának barnás-vöröses színe pedig egyértelműen a nyomás hibájából ered. Ennek ellenére a Képzőművészeti Alap forgalomba engedte, így valaki Szolnokon megvásárolta és postára is adta. Amin persze kevésbé csodálkozunk, ha felidézzük, hogy 1953 a Rákosi-korszak közepe, amikor a „munkaverseny frontján” nem a minőség, hanem a mennyiség volt a fontos, és az is belefért, hogy egy akár tíz évvel korábban is vállalhatatlan minőségű termékkel győzzük le a „rothadó nyugatot”.
Ez a képeslap silánysága ellenére mégis különösen értékes. Hiszen, ha megpróbáljuk a barnás-vöröses képet értelmezni, akkor rá kell jönnünk, hogy ilyen fotót nem lehetett készíteni, itt valami nem stimmel. Mert ugye a képen látható ideiglenes Tisza-híd is pontosan ott állt, ahol a mai Belvárosi-híd van. Világos, hogy a fotót csak a város felől készíthették, hiszen a folyón túl, egyetlen ház kivételével, nincsenek épületek. Így azt is tudjuk, hogy a hídtól északra, azaz a Zagyva-torkolat felé nincs és nem is volt soha ilyen hosszan kiépített sétány. Nem ördöglakat a megoldás! Egyszerűen a negatívot valaki fordítva nagyította, és mivel soha sem járt Szolnokon, fel sem tűnt neki, hogy a kép rosszul került nyomdába. Azaz egy nagyon ritka tévnyomattal van dolgunk.
Hogy pontosan milyen mennyiségben sikerült ilyen módon képeslappá tenni ezt a fotót, nem tudom, most először találkoztam vele. Az azonban biztos, hogy maga az eredeti fotó több kiadást is megélt az ötvenes években. Az én birtokomban is van két másik, ugyanezt a fotót használó képeslap. Az egyik felirata szerint 1951-ben jelent meg – a Művészeti Alkotások Vállalata gondozásában -, a másikat pedig 1956-ban adták postára Szolnokról, igaz azt már a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jelentette meg. Az sajnos egyik lapról sem derül ki, hogy ki lehetett az eredeti kép szerzője.
Merthogy ugyanarról a képről van szó, azt több apró részlet is bizonyítja. Például a mellvéd által vetett árnyékok, amik arra is utalnak, hogy valamikor dél körül dolgozhatott a fotós. Vagy éppen az ártéren felnövő gyalogakácok, amelyek milliméterre pontosan ugyanott vannak a képen. No és a hídon áthaladó lovas kocsi is, ami a belváros felé eső hídelemnek ugyanannál a rácsainál halad.
Mindez persze nem több mint képeslap-történeti érdekesség. Amiről csak azért érdemes beszélni, nehogy valaki azt gondolja, hogy egykor a Zagyva-torkolat közelében is a Verseghy park előttihez hasonlóan kiépített sétány futott. Nem, a nyomda ördöge, a figyelmetlen, Szolnokot nem ismerő nyomdász hozta létre ezt a képtelen képeslapot.
