Nem tudnám egyszerűen elmesélni, miről szól az Erdő Szolnokon. Osztrovszkij bő másfél évszázada írt drámájának vezérfonala Sebestyén Aba rendezésében ugyanis teljesen háttérbe szorul néhány szereplő történetének kibontása közben. Ez egyáltalán nem baj, mert a fő sztori lényegtelenné tétele nagyban segíti a színpadra került dráma kortalanná – esetünkben éppen kortárssá – válását. Ugyanakkor magyarázatul is szolgál az elsőre talán indokolatlannak tűnő, rendkívül lassú, nyíltszíni díszletezésekre. Mert így nemcsak a színpadi mű saját ideje léphet nagyokat a jelenetek között, de nézőként időt kapunk arra, hogy be- és kizsilipeljünk a külön-külön is működő történetekbe. Mindennek pedig az is az egyik következménye, hogy nem tudnám megmondani, ki vagy kik a szolnoki Erdő főszereplői.

Ez az előadás ugyanis nézhető úgy, mint a színjátszás dicsérete. És akkor egyértelműen a Szomoryt alakító Barabás Botond, illetve az untermannját játszó Ónodi Gábor a két főszereplő, akik a színészlét nyomorát és szépségeit úgy teszik fel a színpadra, hogy az tele van öniróniával és a mára vonatkoztatható kiszólásokkal. Miközben a két színész jelenetei a legnagyobb feladványok a nézőknek. Boros Kinga dramaturg ugyanis nemcsak mai nyelvre ültette át Osztrovszkij Csehovot előkészítő klasszikusát, de telerakta olyan színházi utalásokkal, amelyeket a 19. századi szerző még nem ismerhetett. Esküszöm, kellene egy olyan előadást tartani, amikor egy-egy ilyen utalásnál megállítható a játék, és lábjegyzetelhető, hogy a Liliomfitól kezdve, a Hamleten át, a Godot-ra várváig – csak, amit elkaptam –, mi mindenből hangzik el idézet, vagy mi mindenre utal Szomory és Vidor.

Természetesen nézhetem úgy is a szolnoki Erdőt szinte az elejétől a végéig, hogy az a korosodó ember – szerintem nemcsak nő – elmúláshoz, szerelemhez és élni akaráshoz való viszonyáról szól, és akkor egyértelműen Róza, azaz Radó Denise a főszereplő, akinek remek társa és ellenpontja a Gombos Judit alakította Júlia. Ebben az esetben nemcsak a pénzért vett szerelem a meghökkentő, de a már-már zavarba ejtően groteszkké tett erdei fitnesz – nagyon-nagyon mai – jelenete is. Közben felér pár gyomrossal például Júlia monológja, miközben majdnem Vidor karjaiba zuhan, vagy éppen Róza rémült könyörgése, hogy fiatal szerelmétől minél távolabbra küldje annak egykori, még általa választott menyasszonyát, miközben érződik, ő is tudja, lehetetlenre vállalkozik.

Számomra legalább ennyire lehet ennek a történetnek a főszereplője a Barta Ági alakította Anna, aki miközben valamiféle kapocs nagynénje, Róza és a színészek sztorija között, a tisztaság, az őszinte szerelem nehézségeit viszi végig. Amihez mind Alex (Mészáros Martin), az eredetileg nekiszánt feltörekvő ficsúr, mind a valódi szerelme, a mulya Petya (Hajdú Tamás Miklós) remek társak, sőt segítők. Így utólag belegondolva, már-már azt hiszem, hogy itt Anna a kapocs mindenkihez, nélküle csak jelenetek sora lenne a szolnoki Erdő.

Aminek a legnagyobb problémája a rendelkezésre álló idő, azaz ennyi mindent nem lehet szűk két és fél órában színpadon elmesélni. Apolló (Vándor Attila) és Bodó (Zelei Gábor) története szinte teljesen kibontatlan, pedig fontos figurái lehetnének a lebzselők, a mindig az elvárt választ adók, az életnek a könnyebb végét megfogóknak. Amihez remekül illeszkedhetne Kárp (Mészáros István Pulcher) figurája, akiről így alig-alig tudunk meg valamit. Pedig, ha ez a három karakter is legalább annyi lehetőséget kap, mint a fakereskedő Iván (Molnár László) és a fia, Petya, akkor az általuk zseniálisan megmutatott mindennel és mindenkivel ügyeskedők, kufárok világa is kivillan ebből az Erdőből.

Persze, nem lehetünk telhetetlenek. A színpadot folyamatosan mozgató – dupla forgót használó –, valóban játszó díszletek (Antal Csaba), a kortalan kortársságot segítő jelmezek (Kiss Beatrix), na és Cári Tibor szinte észrevehetetlen, de éppen ezért működő zenéi miatt összességében az Erdő a Főfőnök sorába illő, a Szigligeti tízes éveivel alapjaiban szakító, a törzsközönség áthangolásán is dolgozó előadás. Ami után csak remélni tudom, hogy Sebestyén Aba hamarosan újra késztetést érez arra, hogy Szolnokon rendezzen. Nem tagadom, titkos vágyam, hogy legközelebb Székely Csaba darabot hoz!

(Szolgálati közlemény. Szeretném jelezni mérhetetlen elfogultságomat, részben Sebestyén Aba eddigi munkássága miatt, részben az Erdő műsorfüzetének elkészítésében való közreműködésem okán.)