2025.12.2. (kedd)

Fizikaszertár

Fizikaszertár

Dátum:

Humán beállítottságúak egyedül ne keressék fel a Damjanich János Múzeum Gőzerő című kiállítását, mert úgy fogják magukat érezni, mint akit egyedül küldtek be a fizikaszertárba, hogy onnan valami egészen nyilvánvalót hozzon ki, miközben ő azt sem tudja, hol van. Oké, hogy gőzzel megy, de mitől működik?

goz-1_400A szeptember elsején – a város napján -, a Damjanich János Múzeumban nyílt Gőzerő című kiállítást nyilván nem magányos felnőtteknek szánták. Mert ugye érdekes az a sok masinamodell, meg a gőzzel működő eszközök csodálatos története is megérint, de az összhatás mégsem több, mint a fent citált fizikaszertáré. A félbevágott szerkezetek, a gombnyomásra beinduló masina ugyan lebilincselőek, a mozdonyhangok viccesek, a reprintbe bemutatott iratok meglepőek, de mégsem akar összeállni egy valamivé az egész. Van ott rengeteg tárgy, meg rengeteg adat, de nem jöttem ki többel, mint amivel bementem.

Persze, nem könnyű a gőzerőről kiállítást rendezni. Mert ugye minden mai gépünk – még ez a számítógép is, amin írok – valami módon, a gőz révén nyerik az energiát. Három évszázadot megmutatni egy osztályteremnyi helyen egy kevésbé gazdag témában is szinte lehetetlen vállalkozás lenne. Pedig az elszántság, a jó szándék tetten érhető.

goz-4_400Be kell azonban látni, hogy ez a kiállítás csak szakavatott tárlatvezetővel lehet érdekes. Mert elolvasható ugyan egy modell gyártója, meg története, de hogy az pontosan mit mutat be, működése közben mire érdemes figyelni, a gyakorlatban azt hol, hogyan és miért használják, az csak érdekes élőszóban fogadható be. Csak remélni tudom, hogy van is elegendő szakavatott segítő ehhez a kiállításhoz, mert valószínű, hogy a város összes kisdiákját elviszik ide a következő két és fél hónapban. Ha a gyerekeket terelgető pedagógusok nemcsak letudni akarják a kötelező múzeumlátogatást, javaslom, tájékozódjanak előtte a múzeumi segítségről. Amennyiben az avatott tárlatvezető személye bizonytalan, ne habozzanak egy fizikaszakost a hónuk alá csapni, különben értelmetlen lesz a kirándulás. Kár lenne, ha a srácok csak annyira emlékeznének, hogy milyen nehéz is volt egy fűtő szeneslapátja.

Tudom, a hiba most bennem van. Pedig tanár úr, én készültem. Örömmel hallgattam a kiállítás megnyitóján, hogy több múzeum összefogásával jött létre ez a tárlat. Melengette a szívemet, hogy végre nem egy máshol már látott kiállítás érkezett Szolnokra, hanem ez az anyag, ebben a formájában itt debütál. Nagyszerűnek gondolom, hogy a gőzvontatású vasútvonal megnyitását saját születésnapjának tekintő város a nevezetes napjára egy ilyen kiállítást kap ajándékba. De majd tényleg magyarázza el nekem valaki, hogy ez a sok érdekes szerkezet miért működik!

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Tabu stand up

Mivel az elmúlt három évtizedben nem láttam a Csak beljebb, Jancsikám! című előadást, így nem tudom eldönteni, hogy a Szín-Mű-Hely új bemutatója remake, felújítás vagy új rendezés.

Aki lebuktatta Rajnák elvtársat

A Fiumei úti iskola faháza előtt esőben baktató négy kisiskolást ugyanaz az Urbán Tamás fotóriporter örökítette meg, akinek sok tekintetben különleges önéletírása pár hete jelent meg.

Találkozunk 9.50-kor?

Ez most tényleg ajánlás, ráadásul nagyon személyes. Április eleje óta fut ugyanis egy „napi sorozat” az Aktív Rádión, ami nem véletlenül minden reggel 9 óra 50 perc körül hangzik el.

Férfiak és csodálatos játékaik

A VOKE Csomóponti Művelődési Házban hagyományosan megrendezett vasútmodell kiállítást nemcsak nézni, de hallgatni is érdemes. Játszani, bocsánat modellezni csak komolyan érdemes.