Amikor megvettem, naivul azt hittem, hogy ez a könyv az 1954-es foci világbajnokság elvesztett döntőjéről, és az emiatt elkeseredett futballszurkolók fővárosi hőzöngéséről szól majd. Arról a döntőről, amiről eddig annyit tudtam, hogy az Aranycsapat kikapott Németországtól, és mivel ?csak? ezüstérmesek lettek, Svájcból hazafelé már Kelenföldnél le kellett szállniuk a vonatról, nehogy a Keletiben meglincseljék őket. Merthogy mindenki aranyat várt.
Szó se róla, rengeteg információ van elrejtve arról a döntőről ebben a regényben. A meccs közvetítésének s leírása, a szereplők szájába adott kommentárok mind-mind élővé teszik a mérkőzést. Ahogy az azt követő, szerintem kevesek által ismert fővárosi zavargásokat is, amelyek menetét és eseményeit ezentúl az itt olvasható formában kezelem tényként.
Benedek Szabolcs könyve azonban nem a döntőről és az azt követő elkeseredettségről szól. Mindezek csupán keretei, vagy inkább kiindulópontjai a sok szálon futó történetnek. A Focialista forradalom leginkább egy társadalmi korrajz olyan kitalált szereplőkkel, akik valószínűleg nem csupán az író képzeletében születtek meg, és akikről sokan fogják azt hinni, egy az egyben a szomszédjukról mintázta az író. Egy olyan lendületes és fordulatokban gazdag regényhez, ami bár lényegében egy szűk hét alatt játszódik 1954 közepén, tulajdonképpen Magyarország 1919 és 1967 között történetét eleveníti fel. Nem részletesen, de kiragadva olyan lényeges – történelminek nevezhető – pillanatokat, amelyek az egyszerű emberek életét átformálták. Ennek ellenére nem egy nehéz történelmi mű, nem egy szájbarágós, felesleges részletekkel babráló történet.
Ráadásul van ebben a regényben minden, ami egy jó sztorihoz nélkülözhetetlen: szerelmi szál, megcsalás, családi konfliktus, végzetes félreértés, árulás, a semmiből felbukkanó és eltűnő, ám a történeten nagyot lendítő alakok. Mindez remek emberábrázolásokkal. Állítom, nincs olyan lakója annak a Rökk Szilárd utcai bérháznak, akiből Benedek Szabolcs egyetlen bekezdés alatt nem csinált hús-vér figurát. Némelyiknek a szagát is éreztem olvasás közben. Ahogy a beszédstílusuk, a hanglejtésük, de még az arcjátékuk is megjelent előttem. És ez ugyanígy igaz a helyszínekre is. Szerintem, ha le kellene rajzolnunk, vagy képkockákból összeraknunk azt a budapesti bérházat, sokunk ugyanolyan képet mutatna.
Ám mindezek csak olyan részletek, amelyektől még akár rossz is lehetne ez a regény. Mivel azonban itt az építőelemek tökéletesen összeállnak – különösen az utolsó oldalakon -, megkapjuk azt a történetet, amitől Benedek Szabolcs Focialista forradalma ez év egyik legjobb könyve lett, amivel szerintem Benedek végleg megérkezett a legjelentősebb kortárs írók közé. Ráadásul egy olyan regényt tett le most az asztalunkra, amiért, ha lenne honi filmipar, versenyt kellene futniuk a producereknek és rendezőknek. Mert ez a történet filmért kiált.
(A szerző november 15-én 17.00 órakor a Libri könyvesboltban dedikálja a regényét. Ne hagyják ki! Főleg, hogy előtte Jenei Gyula beszélget vele.)