2025.08.27. (szerda)

Francia csók

Francia csók

Dátum:

Külföldre nemcsak nézelődni, de látni és gondolkodni is megy az ember. Elvégezhet például matematikai műveleteket, elgondolkodhat történelmi távlatokon, és eszébe juthat, hogy ami máshol működik, az tulajdonképpen nálunk sem lenne ördöngösség.

11-aix-3_400Kezdjük egy matematikai feladvánnyal! A franciaországi Aix-en-Provence városának kétszer annyi lakója van, mint Szolnoknak. A kétszer akkora városban 15 – leírom betűvel is: tizenöt -, több termes mozi várja a nézőket. Hány mozinak kellene Szolnokon működnie ahhoz, hogy Provence fővárosának nyomába érjünk?

Persze a dolog jóval összetettebb annál, semhogy egy egyszerű matematikai műveletként le tudjuk írni. Mert például a moziplakátokat nézegetve úgy tűnt, hogy az ottani filmszínházak nem az amerikai filmipar termékkibocsátói, hanem a hazai filmgyártás nélkülözhetetlen elemei. Tudom, a francia filmipar, már csak a reménybeli nézők száma miatt sem hasonlítható össze a magyarral. De azért irigyelhetem az ottaniakat, hogy egy este tizenöt mozi közül választhatnak, és többségében hazai színészeket nézhetnek.

11-aix-2_400És mondjuk mozi előtt vagy után beülhetnek a rengeteg kávéház valamelyikébe. Aix-en-Provence város főutcáján akad belőlük bőven. Igaz, csak az árnyékos oldalon, mivel az egykor élt helyiek még időben eldöntötték, hogy a napos, meleg oldalra inkább a bankok és a hivatalok kerüljenek. Úgy tűnik, ott elő nem fordulhat, hogy a város legjobb helyein álló ingatlanokba mindenféle íróasztalok kerüljenek.

Persze, majd nálunk is így lesz, ha egy vidéki kisváros büszkélkedhet például egy több mint kettőszáz éves kávéházzal is. Egy olyan kávéházzal, aminek a berendezése is kettőszáz éves, és ahol ebben a bő két évszázadban senkinek nem jutott eszébe kocsmát, eszpresszót vagy éppen kínai turkálót nyitni. Gondolom, részben azért sem, mert azzal az ingatlannal már a francia forradalom óta – legyen közben ismét királyság vagy sokadik köztársaság – nem lehetett spekulálni.

11-aix-1_400Talán azért sem, mert a történelem viharaiban néha tudtak előre is tekinteni. Mint ahogy az elektromos kisbuszok láttán úgy tűnik, ez most is sikerül. A városka utcáit, három, előre meghatározott útvonalon, kisteherautókra emlékeztető, elektromos buszok járják. A „platón” öt-hat ember fér el, és az útvonalon bárhol megállíthatóak. Lehet róluk például várost nézni, de az is természetes, ha babakocsival vagy tolószékkel szállnak fel rájuk a helyiek. Azt hiszem, ebben az esetben tényleg lehet közösségi közlekedésről beszélni tömegközlekedés helyett.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Egymás szemébe

Számoljunk egy kicsit! Aztán nézzünk egymás szemébe! És valljuk be, hogy ezt a kampányt, a törvényesen rendelkezésre álló pénzből nem lehet kihozni. Aztán szomorkodjunk: ugyanolyan hazugsággal múlik a régi, mint amilyennel jön az új. Ez pedig nem azt vetíti előre, hogy nem ott folytatódik majd minden, ahol majd abbamarad.

Ha? Elindul a vonat. A szívem!

Három évtized fejlődésére visszanézni maga a pánikroham, hisz ilyen tempóban a következő harminc év se ígér túl sok jót. Énekelhetjük Demjén Ferenc örökbecsűjét, csak éppen a szívünk nem a búcsú, hanem a valóság miatt szakad meg. Korlátozni kellene a tapasztalást, hogy jó vasutunk legyen.

Szolnoki száguldás

Az elmúlt hét egyik, az országot is bejáró szolnoki híre volt, hogy végre nálunk is sikerült valakinek alaposan túllépnie a városban, a megengedett sebességet. Elsőre értelmetlen bulvárhírnek minősítettem a közlést. Másodikra viszont elgondolkodtam a szolnoki közlekedéskultúrán.

Marad a saját levünk

Napok óta rekkenő a hőség. Közben lassan eltűnik Szolnok alól a Tisza. Máshol kincset érő ivóvizet szórunk szét. A fáink állnak vesztésre. A forróságnak jobb a PR-ja, mint a hóesésnek és a felhőszakadásnak, hisz nem követelünk azonnali megoldásokat. Tétován tűrünk és maradunk a saját levünkben.