Álszentség lenne elhallgatni, hogy a Szigligeti Színház idei bérleten kívüli előadása, A kaktusz virága egy teátrumi üzleti vállalkozás. Arra tesz kísérletet, hogy olyanokat is csábítson a szolnoki színház falai közé, akik bérletet nem akarnak, vagy nem tudnak váltani, netán évek óta nem lépték át az épület kapuit. Viszont egy alkalomra, egy ponyvaregény vagy két mozijegy áráért hajlandóak beülni a nézőtérre. Ám a pénzükért cserébe könnyű szórakoztatást várnak el.

Ehhez a sikeres, egyestés amerikai filmekhez hasonlóan, könnyed vígjáték kell. Ilyet pedig a francia színházi irodalom bőven kínál. Ráadásul olyanokat is, amelyeknek már komoly magyar hagyományai vannak hála a honi zeneszerző és szövegíró klasszikusoknak. Tehát a Pierre Barillet és Jean-Pierre Grédy által írt, ám Nádas Gábor zenéjével és Szenes Iván szövegeivel alaposan felturbózott A kaktusz virága kiválóan alkalmas lehet arra, hogy kiszolgálja azokat, akik ebben az évadban csak egyszer akarnak beülni a Szigligetibe, illetve azokat, akiknek a bérlet mellett egy plusz előadás is belefér. És gondolom, lehetőséget teremthet arra is, hogy a gyönyörű díszletbe és az ismét fantasztikus jelmezekbe fektetett pénz némileg megtérüljön. Mert hát a színház sem csak fennkölt dráma!

Hanem sokszor ilyen könnyed, bohó vígjáték, ami azért remek szerepeket kínál. Szó se róla, a nagy lehetőség a négy főszereplőé –  Kautzky Armand, Kertész Marcella, Molnár Nikolett és Harna Péter -, akik azonban ezúttal sem meglepetést, sem csalódást nem okoznak, óramű pontossággal működnek. Viszont Lugosi Claudia mindent kihoz a nőtlen fogorvosért rajongó, gazdag úrinő szerepéből, ahogy Sárvári Diána is mindössze két jelenet alatt alakít parádésat a fogszabályozós lány bőrében. További két néma szereplőt is érdemes megemlíteni, bár egyikük nevét sem jelzi a színlap. A történet színhelyéül szolgáló bárban felszolgáló, a táncosokkal a maga módján együtt mozgó, a vendégek poharait stikában felhörpintő pincérnő több mint szórakoztató színfolt. (Követelem, a színlapon való feltüntetését!) Ahogy a darab híres Jamaicai trombitása is klasszikus a maga egyetlen jelenetében. Igaz, mozgása alapján ő könnyen beazonosítható: alighanem a tánckart vezető Kinczel József fogai és szemei világítanak a trombitás sötét képéből.

Persze, nem esnék olyan a túlzásba, hogy azt mondjam: a szigligeti legjobb vígjátéka A kaktusz virága. Elsősorban azért, mert miközben lassan indul az elején a verkli, aztán az első felvonás közepétől mindenki elkezd lubickolni a könnyed műfaj kínálta lehetőségekben, a végkifejlet olyan hirtelen és összecsapva tör ránk, hogy nem csattan, hanem szétloccsan az utolsó poén. Kautzky Armand pökhendi fogorvosa már éppen szerethető, de nem jön át a pillanat, amikor rájön, kit is kellene feleségül vennie. Igaz, a szúrós, szürke kaktuszból is olyan hirtelen lesz virágzó – pontosabban pozsgásokban tomboló – növény, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Olyan a vége, mintha a kellemes lubickolás közben nem vették volna észre az alkotók, hogy az előadásra szánt idő bizony elszaladt.

De nem azért színház a színház, hogy ilyen dolgokon ne lehessen javítani. A premiert látva szerintem van remény arra, hogy néhány előadás múlva helyére kerüljenek a végkifejlethez szükséges hangsúlyok. Így senkit nem beszélnék le arról, hogy próbáljon a darabra jegyet váltani. Főleg, hogy a premier napján is már csak a decemberi előadásokra volt szabad hely.