A Tiszaparti sétányon, a Tiszavirág-híd lábánál megtörtént a csoda. Egy piciny csemetefenyő nem akarván elpusztulni, inkább leküzdött minden akadályt, felkúszott a sötét jelzőtábla-csövön, és a fényre ért. Kibontotta ágait, a Nap felé fordult, és élvezte a szolnoki hideget. Onnan fentről, a táblaoszlop tetejéről nézett le megdöbbenve a csodálkozó szolnokiakra: "Bevettétek?!"

Négy évtizede még az volt a hír, hogy már majdnem száz nyilvános telefonfülke működik Szolnokon. Napjainkban meg talán az lehetne a szenzáció, hogy akad egyetlen egy a városban, amelyik vállalható állapotú. A Jubileumi tér sarkán már csak a duplafülke áll, készülék sincs benne, de kiválóan alkalmas feszültség levezetésére, grafikai vágyak kiélésére és bérrollerek elhagyására. Lehet, hogy kezdeni kellene a régi telefonfülkékkel valamit. Mert a világ tovább változik.

Tudom, hogy hirdetni (is) nehéz. És drága. Meg mindent meg lehet oldani okosban (is). De szerintem nem éppen a megbízhatóság jele, ha egy "mester" az utcai fákat rakja tele rajzszöggel felerősített hirdetésekkel. Pancser hatása van a dolognak. Én biztos, hogy nem engedném be a lakásomba. Magyarázkodni persze lehet, de szerintem erre nincs mentség. Le kellene szedni ezeket a hirdetéseket, mielőtt utcai a szemét lesz belőlük!

Szellem járja be Szolnokot (is). A gazdátlan, elengedett, magára hagyott, csomagolóanyagokból lett szemét szelleme. Nincs az a jól működő köztisztasági vállalat, lelkes és energiáiból kifogyhatatlan civil kezdeményezés, amely elűzhetné ezt a szellemet. A tavasz és a nyár majd csak elfedi, de köztünk marad. Mert a fejekben lévő szellemnek kellene előbb alaposan megváltoznia, hogy aztán a szemét szelleme eltűnjön... Például az utak menti bozótosokból.