2026.04.29. (szerda)

Hírhedt gyilkosságok Szolnokon

Hírhedt gyilkosságok Szolnokon

Dátum:

A Magda-ügy, a ’83-as szolnoki gyermekgyilkosság az egyik témája az Élet elleni bűncselekmények előadásnak május 7-én a Tisza moziban. A téma kutatóját, előadóját Dulai Pétert kérdeztük.

– Miért kezdett a Magda-üggyel foglalkozni? Kötődik Szolnokhoz?

– Nem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végeztem kriminalisztikát, nem rendőr vagyok, inkább bűnügyi újságírónak nevezném magam. Az Élet elleni bűncselekmények Facebook-oldalt 2018-ban indítottam, azóta foglalkozom a Kádár-kor, tehát az 1957 és 1989 közötti időszak emberölési ügyeivel. Az elmúlt években három könyvem jelent meg a témában a Cser kiadónál, aminek a vezetőjével, Vörös Andrással egy podcast-et is elindítottunk, illetve egy ideje élő beszélgetéseket is tartunk szerte az országban. Régóta szerettem volna Szolnokra is eljutni, már csak azért is, mert a Magda-ügyről korábban is írtam, nemrég pedig a kezembe került a 160 oldalas felmentő ítélet.

– Hogyan kell elképzelni egy ilyen élő podcast-et évtizedekkel ezelőtti gyilkosságokról?

– Vörös Andrással, aki több mint társműsorvezető, felelevenítjük a régi bűnügyeket korabeli dokumentumok, újságcikkek, rendőrségi fotók, ha van, archív felvételek alapján, azaz olyan dologok segítségével, amiket egy átlagember nem nagyon láthat. A személyiségi jogokat természetesen szigorúan betartjuk, és nem a rémisztgetés, a horrorisztikus jelenetek bemutatása a célunk, de a téma miatt előfordulhatnak korhatáros felvételek. Minden helyszínen igyekszünk az adott település bűnügyeire koncentrálni, mert számunkra is nagyon érdekesek ezeknek a találkozóknak a befejezései, amikor a közönség kérdez, mesél, hozzáteszi a saját emlékeit egy-egy ügyhöz, és bizony néha olyan új információk is előkerülnek, amik tovább írják ezeket a történeteket.

– Új információk? Rendőrök is felbukkannak a nézők között?

– Rendszeresen jönnek volt rendőrök, szakmabeliek, akik esetleg annak idején benne voltak egy-egy ügy felderítésében. Sőt, egykori áldozatok hozzátartozói is, akiket még mindig izgatnak a több évtizedes történetek. Mint ahogy Szolnokon engem is nagyon érdekelne, hogy mondjuk az 1983-ban meggyilkolt kislány családtagjaival mi lett az ítélet után.

– Szolnokon csak a Magda-ügy fog helyi témaként előkerülni vagy másra is számíthatunk?

– Nem tudom, van-e még egy olyan megye, amihez ennyi nagy horderejű vagy érdekes ügy kapcsolódik. A háború előtt ugye ott volt a tiszazugi arzénes asszonyok ügye, amit Szolnokon tárgyaltak. Aztán az ötvenes években a törökszentmiklósi Jancsó Ladányi Piroska bűnügye vagy a legismertebb, a martfűi rém esete, ami a mi szolnoki előadásunkon is szóba kerül. Nem akarom az este témáit elspoilerezni, de Szolnokon, az akkori állomás közelében, 1955-ben megöltek egy lányt, aminek ügyében ugyan született egy ítélet, ám felmerül a gyanú, hogy már az is a martfűi, valójában Tiszaföldváron élő rémhez köthető, azaz megúszta, mert más állt bíróság elé helyette.

– A Magda-ügyről mennyit lehet előre elárulni?

– Az 1983 őszi gyerekgyilkosság ügyében első fokon született egy ítélet, amit azonban a fellebbezés után, eljárási hibákra hivatkozva hatályon kívül helyeztek. Meg kellett ismételni az eljárást, aminek felmentés lett a vége. Az más kérdés, hogy Magda János pár évvel később megölte az élettársát. Ám a már említett 160 oldalas felmentő ítélet, aminek a terjedelme nagyon szokatlan, sok olyan dolgot is tartalmaz, ami Szolnokon különösen érdekes lehet, mert mára kikerülhetett a köztudatból.

– Mekkora az érdeklődés egy-egy ilyen előadás iránt?

Planks of yellow wood, in horizontal composition.

– Változó, de mindig sokan vannak. Szegeden és Győrben dupla előadást kellett tartanunk, akkora volt az érdeklődés. Szolnokon ugye 110 fő a terem befogadóképessége. Remélem, megtelik, és sokakkal nemcsak az előadáson, de az utána következő dedikáláson is találkozunk, mert természetesen hozzuk a megjelent könyveket.

– Egy dolog engem régóta izgat, és egyszerűbb egy szakértőt megkérdezni, mint kikutatni. Mikor volt Szolnokon, a bíróság mögötti börtönben utoljára halálos ítélet végrehajtva?

– Ez a kérdés minden helyszínen, az adott megyeszékhely kapcsán felmerül, készülünk is rá. Május 7-én este, 19 óra után a Tisza moziban elárulom.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Vígjátékban görbe tükör

Dicső Dániel harmadszor rendez Szolnokon, ezúttal is „filmklasszikust” állít színpadra. A Főfőnök premierje előtt a felkéréstől a bemutatóig tartó folyamatról is beszélgettünk.

„Nem az én, az alkotás a fontos”

Kádár-Csomor Gábor 44 anzix – tollrajzok Szolnokról című kiállítása október 3-tól látható az Agórában. A „Széchenyipiros” rajztanárával Szolnokról és diákjairól is beszélgettünk.

Szolnoki faitató

Molnár Róbertet rádiókból, rendezvények konferálójaként és zenészként is ismerhetik, miközben lelkes természetvédő is. Idén nyáron pedig elindította a Szolnoki Faitatók csoportot.

Kicsi színház, nagy kihívás

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) 33 év után érkezik újra Szolnokra. Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója azt szeretné, ha a következő hét a szakmának és a közönségnek is szólna, miközben a város 950 éves jubileumának is kiemelkedő eseménye lenne.