Hol érezném magam otthon?

Ha és amennyiben valaki azt próbálná belemagyarázni az recenziómba, hogy azért tetszett a Molnár Áron és Lovas Rozi – a Loupe Színház két oszlopa – főszereplésével készült Itt érzem magam otthon című új magyar film, akkor az illetőt meg se próbálnám meggyőzni arról, hogy bár elképesztően tiszteletreméltó mindaz, amit a két művész demokráciánk romjain a jövőnkért próbál tenni, ez a film a benne mutatott tehetségük okán vett le a lábamról. Lovas Rozi olyan utat jár be ebben a lényegében egyetlen helyszínen játszódó filmben, úgy építi fel és alakítja át karakterét, amire kevesen képesek. Miközben Molnár Áron elsőre egy erős személyiséggel jelenik meg a vásznon, amit a kölcsönhatások miatt gyönyörűen átalakít, azt is bizonyítva, hogy a médiatérben nem alaptalanul van jelen. Pedig be kell vallani, hogy Simon Kornél, Gryllus Dorka, Znamenák István, Józsa Bettina és Szervét Tibor is oly magasra tették a lécet, hogy minden filmes díj zsűri nehéz helyzetben lesz idén, ha nem nekik akarják adni a legjobb férfi és női, fő- és mellékszereplő díjakat.

Pedig az Itt érzem magam otthon magában hordozta a legtöbb magyar film betegségének előjeleit. Rendezőjének, Holtai Gábornak – aki alapvetően zeneszerző és hangmérnök – ez élete első nagyjátákfilmje, ám szerencsére ez őt nem kapkodásra, átgondolatlanságra, mindent most vagy soha alapon megmutatásra ösztönözte, hanem egy olyan logikus, letisztult, minden pillanatában fontos és értelmes film megalkotására, amire csak a legnagyobbak és ők is sok film után képesek. Veres Attila forgatókönyvíró az Átjáróházzal nálam már bizonyított, bár láttunk már sok példát arra, hogy a második-harmadik nekirugaszkodás mennyire nem szokott sikerülni. Ez a történet és forgatókönyv, benne minden dialógus, jellem és visszacsatolás azonban hibátlan. És most csak azért nem mesélek el a történetből semmit – pedig nagyon szeretnék –, mert egyetlen poént, váltást, minisztorit sem lőhetek le, mindenkinek szeretném meghagyni az élményt.

Mert az Itt érzem magam otthon nekem akkora élmény volt, hogy többször azon kaptam magam a Tisza mozi nézőterén, hogy a fogtam a fejemet, mert nem hittem el, amit látok. Úgy jöttek a meglepetések, az átváltozások, a mélységek, hogy egyik ámulatból estem a másikba. És miközben a film a játékidő kilencven százalékában egyetlen lakásban játszódik, nemhogy beszűkül, leül és vizuálisan unalmassá válik, hanem egyszerűen képileg is szép. Szőke Dániel operatőr és a keze alá dolgozó fényesek olyan képi világot és atmoszférát teremtenek, ami nemcsak alapja és tartóoszlopa a filmnek, de ékessége is. Pedig, mondom újra, egyetlen lakásban, annak néhány helyiségében, alapvetőn fakó színek és „sötét” fények között zakatol a történet. Nehéz is eldönteni, hogy a forgatókönyv, a színészi játék, a rendezés, az operatőri munka a parádésabb ebben a filmben, avagy a díszlet- és jelmeztervezői munka, nem is beszélve a kellékekről. A sok-sok „jól van az úgy” meg az „erre már nem futotta” magyar film után itt azt éreztem, mindenki szívvel-lélekkel végezte a saját munkáját.

És nem, nem azért akarok mindenkit rábeszélni az Itt érzem magam otthon című független magyar film megtekintésére, hogy valamilyen módon pénzükhöz jussanak a befektetők, a filmbe beszálló cseheknek így is köszönetünket fejezzük ki, hanem mert elképesztően fontos témákat feszeget. Sok mindent láttam benne. A gyökereiket és kapcsolataikat vesztő, új lakóhelyre kényszerülők kitettségét, az elmagányosodást, az egymásra nem figyelést éppúgy, mint a családon belüli verbális erőszakot, a képmutatást, a diktátori hajlamú figurák mások életével való „bábozását”. Meghát azt is, hogy milyen könnyen lehet a bárányból farkas. Felkiáltójelek sorozata az Itt érzem magam otthon, miközben szórakoztató, izgalmas, és nagyon szerethető.

Amennyiben egy normális országban élnénk, akkor a mi pénzünkből működő filmalap döntéshozóinak már ott kellene dörömbölnie Holtai Gábor, Veres Attila, Szőke Dániel, Molnár Áron, Lovas Rozi és minden alkotótársuk ajtaja előtt, hogy pénzt-paripát-fegyvert hoztak a következő munkáikhoz. Ám, amíg megérkezünk egy ilyen országba, nézzék meg Az itt érzem maga otthont, amíg lehet!


