"Úgy is mondhatnám, hogy én vagyok az utca hírmondója." Mit szólna Lópici Gáspár, ha látná, mivé vált a szakmája? Vagy a Vadliba őrsnek örömmel nyilatkozna arról is, hogy a szolnoki Baross utcán még olyan plakátokra is bukkanhat az újak alatt, amiket még az ő idejében ragasztottak ki? Nem olcsó ilyen helyekre plakátokat kihelyezni. A profitráta azonban nem engedi, hogy időnként letakarítsák a hirdetőoszlopokat. Persze, ha nincs a városházán senki, akinek ez bántaná a szépérzékét, és merne szólni is a gazdának, akkor maradnak a "plakátmagányban ázó éjjelek" - és nappalok.

Nem jó ez így se annak, aki ott él, se annak, akinek ezt csak látnia kell. Szolnok főterétől 50 méterre, a Sólyom utcai parkolóban látható ez a fedél nélküli otthon.

Lehet humor, lehet street art, lehet kedves fricska vagy ordenáré szemétség az egykori pártház mögött álló - térdelő - Ivó lány kezébe törött poharat rakni. Avagy mindez lehet a belvárosi átmulatott éjszakák jelképe, üzenete, összefoglalója vagy a bulikból kimaradó városlakók képletes képen törlése. De nem lehet csak egy törött pohár, meg egy szobor, meg egy város külön-külön!

Hova visz egy olyan aluljáró, amiben úgy tűnik, évek óta nem járt takarító, ami érezhetően inkább mellékhelyiség mintsem közlekedést segítő építmény, amire tényleg igaz, hogy "sz*-nak, bajnak nincs gazdája"? De ettől még Szolnokon van. Elvileg a Tiszaligetbe visz vagy onnan a belvárosi Tisza-hídra. A miénk. De mégis kié? Nem lehetne, hogy neki is fájjon egy kicsit? Mert hová visz egy ilyen elhanyagolt aluljáró? A jövőbe?