Biztos vagyok abban, hogy a kép előterében látható fehérruhás hölgy később került a fotóra, mint azt, az akkori Gorove úton exponálták. Azt kell gyanítanom, hogy a megyeháza sarkánál állók sem voltak eredetileg ott, viszont a fát metsző munkások igen.

Az 1922. augusztus 28-án postára adott képeslap hátuljára írt üzenet épp annyira érdekes, mint maga az előlapon lévő fotó. A budapesti Szép utcába, Józsának és Rozikának küldött lapon ugyanis Irén arról számol be, hogy mégis sikerült eljutnia Szolnokra, ahol elég jól érzi magát, annak ellenére, hogy a fürdéshez már hideg van. Bár 1922-ben még nem állt a Tisza szálló csak a Nemzeti, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt képzeljük, hogy Irén annak az évnek a nyarán a Tiszában szeretett volna fürdeni, és ez a lehetőség vonzotta hozzánk pihenni. Ne feledjük, hogy Trianon után az ország népszerű pihenőhelyei a határok túloldalára kerültek, így aki ilyesmire vállalkozhatott, annak új helyeket kellett felfedeznie.

Irén az érkezése napján adhatta postára ezt az 1915-ben kiadott színezett képeslapot, ami az akkori Szolnok egyik legimpozánsabb épületét, a megyeházát ábrázolja. Amiről csak mellesleg jegyezzük meg, hogy a fotózás pillanatában még jóval kisebb volt, mint ma, hiszen a Rózsapark felé eső szárny csak az első világháború után készült el. Az biztos, hogy a kép 1898 után készült, hiszen nemcsak villanyoszlop, de a kaszinó épülete is látható már rajta. De, hogy pontosan mikor, azt nehéz kideríteni.

Éppen annyira, minthogy ki lehetett az a titokzatos fehérruhás hölgy, akit a kiadó a fotózás után rámontírozott a képre. A méretarányokból ugyanis egyértelműnek tűnik, hogy a hölgy nem lehetett ott, ahogy a megyeháza sarkánál lévő négy kalapos úr és a kislány sem. A hölgy későbbi bevágását látszik számomra igazolni az a különös karó, ami a hölgy előtt áll ki a földből, illetve az a tény, hogy ugyanez a hölgy látható, hasonló módon bevágva, egy másik, a Szapáry út végén álló Barta palotát ábrázoló képeslapon.

A kiadás előtti retusálás és kiegészítés a múlt század elején bevett gyakorlat volt a képeslapok kiadóinál. Ismerünk olyan szolnoki képeslapokat, amelyeken repülő és léghajó tűnik fel a századfordulón. És az is világos, hogy a korabeli technikával színes képeslapot csak úgy lehetett előállítani, ha a negatívokat utólag színezték ki. Így azt is megtehették, hogy szereplőket illesszenek az elkészült fotókra. Nekem egyébként nagyon gyanús, hogy a feltűnően pici négy férfit és gyereket már egy másik, a Kossuth út szemközti oldalát mutató régi, fekete-fehér lapon is láttam.

Saját verzióm szerint egyébként az történhetett, hogy a fotós kicipelte hatalmas gépét a városba, felállította nagyjából a mai Varga sarkánál, és exponált. Ám, amikor előhívták a képeket és a kiadó meglátta, letolta a fotóst, hogy mégsem adhat ki olyan képeslapot, aminek a közepén fát metsző, létrás emberek láthatók. És idegesen böködött a megyeháza árkádjának második oszlopa előtt állókra. (Akik nem mellesleg épp akkorák, mint a vagy 5-6 méterrel előrébb állók.) Az ügyes fotósnak azonban nem volt kedve ismét kicipelni a gépet, ráadásul a nyersanyag sem lehetett olcsó, hanem visszavonult a laborjában, elővett néhány korábbi felvételt, és varázsolt.

Például egy fehérruhás hölgyet a kép előterébe. Akiről akár még azt is feltételezhetjük, hogy neki vagy a kiadónak volt kedves személy, így nemcsak egy jó és eladható képeslap született, hanem akár néhány lopott csók is elcsattanhatott.