2025.08.27. (szerda)

Hoppá! Gyorsan ide!

Hoppá! Gyorsan ide!

Dátum:

Már a küszöbön majdnem hanyatt estem. Nem sokat vártam ugyanis a Szolnoki Galéria Műgyűjtők féltet ritkaságai című kiállításától. Erre benyitok, és előbb egy Ingo Glass kisplasztikán akad meg a szemem, aztán meg három Aknay képen. Mi van itt? Az elmúlt évek legjobb kiállítása.

Elnézést kell kérnem az előítéleteim miatt. Őszintén megmondom, el nem tudtam képzelni, hogy a megyei műgyűjtők milyen féltett ritkaságokkal fognak majd előállni. Esküszöm azt hittem, hogy sokad vonalbeli, giccsbe hajló, urizáló puccparádét kapok majd. Bocsánat! Bocsánat! A kiállított közel hetven kép nagyobbik része olyan kortárs alkotóktól származik, akiket itthon a legfontosabbak között tartanak számon, de többségük a nemzetközi galériákban is megállja a helyét.

Nem vagyok hozzáértő, de számomra ez az elmúlt évek legjobb szolnoki kiállítása. Oly annyira, hogy még az sem érdekel, ha nincs semmiféle katalógus, vagy szóróanyag, ha a képek többségét azon kívül semmi nem rendezi egy tárlatba, hogy helyi magángyűjtőktől származnak. Persze jó lenn önálló Aknay János, Deim Pál, Wahorn András, Sváby Lajos vagy éppen Pauer Gyula kiállítást nézegetni Szolnokon. Ám be kell látni, hogy ezekre minimális az esély nemcsak nálunk, de lassan a fővárosban is. Jó lenne, de tényleg kárpótol, hogy a legjobb kortársakból egy ennyire gazdag metszet került a Szolnoki Galéria falaira.

Lehet, hogy túlzásokba esek. De elfogódott vagyok. Aknay János sajátos portréi mindig levesznek a lábamról. A tavaly elhunyt Pauer Gyuláért csak a pesti Duna-parti cipők okán is lelkesedni kell. Wahorn András és ef Zámbó István számomra a kortárs, lázadó képzőművészet ikonjai, akik olyanok, mint a kedvenc zenekara az embernek: bármit csinálhatnak, az csak jó lehet. Aki pedig látta már Ingo Glass dunaújvárosi köztéri alkotásait, és ezek miatt esetleg el tudja fogadni, hogy a jó szobor az nemcsak talapzat és történelmi személyiség megformált alakja lehet, az megérti, miért lehet ujjongni bármelyik munkájától.

Vannak persze olyan képek is, amelyek nem hoznak különösebben lázba. De például Tenk László Kikötő a Duna-völgyi hídnál című festménye mellett mégsem lehet szótlanul elmenni. Mert eszembe jut róla, hogy az egyik neves, fővárosi galéria aukciós tárlatán milyen áron kínálják a mester többi munkáját.

Aki befektetési céllal kezd kortárs, magyar képeket gyűjteni, az szerintem nem kisebb kockázatot vállal, mintha egy-egy festmény árát megjátszaná a lottón. Viszont, aki a maga örömére kezd gyűjtögetni, az óhatatlan, hogy ma még ismeretlen, és a piac számára akár értéktelen kincsekre is bukkanhat. Kántor Ágnes „Jó! Egy pillanatig már azt hittem, bajban vagyunk!” című, két darabból álló alkotása például tipikusan ilyen. Számomra ismeretlen, de zseniális.

Nem tudom, mivel lehetne minél több szolnokit rávenni, hogy szánjon erre a kiállításra fél órát az életéből. Lépjen túl azon, hogy ami modern, az érthetetlen. Nem igaz! Ennyire szórakoztató, elgondolkodtató, vidám és jól eső kiállításra tényleg nagyon régóta nem emlékszem Szolnokon. Tessék menni, nézni és mesélni mindenkinek. Mert igazi kincsek parádéznak a galériánkban.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Mucsi és a fiatalok

Mucsi Zoltán felkérése A fösvény címszerepére nemcsak neve és szolnoki múltja miatt volt remek ötlet, de színészi játéka és a fiataloknak teremtett lehetőségek okán is. Szabó Máté szövege és rendezése pedig kiválóan mutatja, miként lehet egy közel 350 éves művet frissen, de nem izzadságszagúan maivá tenni.

Kincses bánya

Méltathatnám, hogy végre elkészült. Morfondírozhatnék azon, hogy ma már egyetlen nyomdai termék sem létezhet online verzió nélkül. Dicsérhetném praktikus egyszerűségét. De nem ez a legfontosabb az Eső című irodalmi újság honlapjában.

Ismeretlen ismerős tízek

Eszembe nem jutott eddig, hogy megszámoljam őket. Természetes, hogy léteznek. Van közöttük újszülött, tinédzser korból lassan kilépő, érett középkorú, több is, és talán szép korú, akit eddig nem is ismertem. A szolnoki hidak.

Képek mesék nélkül

Állandóan kellene egy hasonló kiállítás Szolnokon. Hozzátéve, hogy a régi képek szerintem keveset érnek, ha nem mondjuk el, mit érdemes látni rajtuk. Háromszor voltam önkéntes idegenvezető az Aba-Novák Erkel Galériájában, a Vincze Gyula gyűjteményéből rendezett kiállításon.