– Indulunk végre – rohant ki az előszobába Zita a Szapáry úti lakásban. Kadlacsek úr szemei először dühösen szikráztak, de ahogy végignézett a lengén öltözött nőn, minden mérge elszállt. – Megőrülök, ha még egy napot itt kell töltenem – lépett oda a kissé kövér, kopaszodó férfihez, és úgy húzta le a zakóját, mintha az útban lenne a többi ruhadarab eltávolításához. Az pedig csókolgatni kezdte, mint akinek még életében nem adatott ilyen lehetőség.

Néhány perc múlva Kadlacsek úr hanyatt feküdt a Szapáry útra néző ablak alatti franciaágyon. Arcán elégedett mosoly. Úgy érezte, bár még néhány szálat el kell varrnia, azért elég jó fogást csinált ezzel a buta kis vörössel, aki nemcsak lesi a kívánságait, de feltétel nélkül elhiszi, hogy kihúzhatja a csávából. Mosolyát a fürdőszobából kilépő Zita követelőző hangja sem tudta lehervasztani.

– Azt ígérted, csak egyetlen napig kell itt rostokolnom, és ma délután már indulunk a bécsi repülőtérre. Sikerült megszerezned a noteszt és a telefont?

– Nyugalom kiscica – ült fel az ágyon az anyaszült meztelenül nem éppen Dávidra hasonlító vezérigazgató. – Az öcséd gyilkosa már a sitten, még reggel bevitték. Bármelyik pillanatban telefonálhat az egyik legjobb emberem, hogy annak a szerencsétlen nőnek a lakásából elhozták a noteszt és a telefont. Amint azok nálam lesznek, egy gonddal kevesebb. Közben azért azt a fecsegő kisrendőrt, megboldogult öcséd barátját is kivontuk a forgalomból, már nincs egyenruhája – és az ölébe vonta a lepedőbe tekert nőt. – Csak miheztartás végett jelzem, hogy a Szigony pincérlányát, akivel tegnap előtt még együtt ittál, szintén helyre tettük – és erőszakosan a szájához fordította Zita arcát, majd szájon csókolta. – Szerintem a szószegő századosommal se lesz már gondom többé, ma ő is találkozott egy Kamazos barátommal, így lassan minden akadály elhárul.

– És akkor végre indulhatunk a beígért álomútra – turbékolt Zita az önmagával elégedett férfi fülébe, aki erre a nő köré tekert lepedőt kezdte bontogatni.

– Türelem kiscica – lihegte Kadlacsek úr. – Gyorsan pénzzé tesszük Gulyás vagyonkáját, hiszen nem két fillér az élet a Karibi szigetvilágban. Már készítik a szerződéseket, neked csak alá kell írnod – ezzel az ágyra teperte a már ruhátlan nőt. – Egy-két napig még kibírod a Szapáry út látványát, hogy aztán már csak a fehér homok és a kék tenger legyen.

– És te mit hozol ebbe az utazásba? – siklott ki Zita a férfi alól.

– Mit? Te kis buta! Gulyás vagyonkájának a többszöröse utazik majd velünk – mire a nő leteperte a férfit. – Már csak néhány akadályt kell legyőznöm ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus nővel kezdhessek új életet.

– Ilyen legyőzendő akadály vagyok én is? – Kérdezte a Szapáry úti lakás nagyszobájának ajtófélfájához támaszkodva a százados, miközben két meztelen test vonaglott a franciaágyon. A következő másodpercben két döbbent arc fordult felé, majd Zita sikítva ugrott le a vezérigazgatóról, aki előbb a fejét kapkodta, majd a levegőt, aztán a szívéhez kapott, masszírozni kezdte a mellkasát, de megszólalni már nem tudott. Arca eltorzult, szája szederjes kezdett lenni.

– Hívja azonnal a mentőket – ugrott az ágyhoz az százados.

– Így pucéran? – kérdezte elhaló hangon Zita.