2025.08.27. (szerda)

Isler nélkül is jó

Isler nélkül is jó

Dátum:

A kiállítás címe költői, ami a megnyitó beszéd alapján nem meglepő. Sőt, ha abból indulunk ki, hogy a Habos isler és sarokház sokkal több embert vonzhat, mintha a Szapáry utca története, vagy a Jeles mesterek Szolnokon címet adja az új kiállításának a múzeum, akkor csak dicsérni lehet a választást.

Ritkán hallani olyan remekbe szabott és szórakoztató megnyitóbeszédet, mint amilyennel november 9-én Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója ajándékozta meg a Habos isler és sarokház című kiállítás első vendégeit. Személyes volt, a múltra emlékezett, ugyanakkor pillanatok alatt vont párhuzamokat a mával, és olyan játszi könnyedséggel használta a mai szlenget és a száz évvel ezelőtti nyelvezetet, hogy bármelyik irodalmi lap szerkesztője megnyalná a klaviatúráját az elhangzottak láttán. Tegyük persze hozzá, az előadásmód sokban gazdagította azt a beszédet, ami mint egy zenei nyitány ágyazott meg a fő műnek, az új időszaki kiállításnak.

A Habos isler és a sarokház című kiállításnak csak áttételesen van köze ehhez a két cukrászipari remekműhöz. Csupán annyiban, hogy a tárlat gerincét Szolnok legendás cukrászdájának, a Szapáry utcában 100 éve álló Kádár, mai nevén Tünde története adja. Mondhatnánk, ez van a középpontban, hiszen két oldalt feltűnik a nem kevésbé híres Szigethy Henrik fotós alakja épp úgy, mint a város egykori korzójának könyvkereskedője, egy hatvanas évek belő lakás enteriőrje, vagy éppen egy szolnoki hirdetőoszlop 1990-ből. Pontosan úgy, hogy az örök Kádár körül fordult a világ.

Kicsit sajnálom, hogy a kiállítás rendezői leginkább csak egy évszázad különböző pillanatainak a hangulatát, és a Kádár család élettörténetét akarták megmutatni. Mert bizony néhány tárgy láttán, felirat hiányában elbizonytalanodtam, hogy az vajon mi is lehetett. És nem lehet jövő februárig minden látogatónak olyan szerencséje, mint nekem a megnyitó órájában, hogy az idősebb hölgyek beszélgetését kihallgatva megtudhatom egy üvegedényről, az bizony egy régi kávéfőző, vagy a bábun lévő kabátról, hogy az a lódenkabát.

Bár nem tudtam meg, hogy a habos islert – ezt a szolnoki különlegességet, amit már tőlünk húsz kilométerre sem ismernek – ki és mikor készítette először, nem távoztam csalódottan a múzeumból. Mert lehet, hogy ez a kiállítás nem fog tömegeket vonzani a város vagy a megye határain túlról, hiszen annyira szolnoki, mégis azt kell mondanom: az utóbbi évek egyik legjobb időszaki tárlata a múzeumban. Amit csak ajánlani tudok mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel ennek a városnak a múltja, és esetleg van kedve elmerülni az elmúlt száz év hangulatában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A mi kiállításunk

Álltam a Művésztelep Kert Galériájának egyik termében, körülöttem az Ünnep 2013 kiállítás anyaga, a telephez kötődő alkotók festményei és szobrai, és azt éreztem, közünk van egymáshoz. Hálás vagyok, hogy az ünnep idején, amikor én is kicsit jobban ráérek, mutatni akarják magukat.

Sírni fogunk

Elvittek a városból gimnazistákat, első világháborúban hadirokkanttá lett középiskolai tanárt, köztiszteletben álló Szapáry utcai orvost, és további legalább 1000 szolnokit egy ordas eszmére hivatkozva. A szolnoki elhurcoltak teszik igazán megrendítővé a Galériában nyílt kiállítást.

A fiú, a lány és az ügyvédnő

A rendező szándéka szerint nem elsősorban a jó tíz évvel ezelőtti, szégyenletes romagyilkosságokról szól a Genezis című játékfilm. Nézőként viszont szinte lehetetlen szabadulni a párhuzamoktól, ami nagyon nehézzé teszi ezt a két órát. Hibái ellenére is fontos film.

Mint Giovanni kávéja

A színészek és a közönség miatt is remélem, hogy néhány előadás alatt összeáll az Anconai szerelmesek, mert a premieren olyan párhuzamosokat alkottak a színészek, a dalok és a jelenetek, amelyekről úgy tűnt, a végtelenben sem akarnak találkozni. Talán előbb sikerül, minthogy Giovanni jó kávét főz.