Kellő történelmei előképzettség vagy helyismeret nélkül nagyon nehéz egy másik ország sorsfordító pillanataiban eligazodni, vagy azokat megérteni. Erre szolgálnának a történelmi és szépirodalmi munkák, a színdarabok vagy éppen a filmek. De még az előbbiek esetében van mód az előzmények, a hátterek, a helyszínek és a szereplők részletes bemutatására, a színház és a mozi erre alig vállalkozhat. Egy drámai, történelmi pillanat esetében másfél-két óra alatt kellene tudni minden szükséges információt átadni, ami vagy lehetetlen, vagy olyan írói, forgatókönyvírói, dramaturgi és rendezői rátermettséget és tudást igényel, amivel kevesen rendelkeznek. Végigülve a részben magyar közreműködéssel készült Libertate’89 – Nagyszeben című 109 perces mozit, azt kell, mondanom: az alkotóknak ez nem sikerült. Megengedve, hogy talán nem is akartak mindent elmondani és megértetni.

Simán el tudom képzelni, hogy az 1989. decemberi romániai forradalom nagyszebeni eseményeit leginkább a káosz felől akarták megközelíteni. Mert iszonyatosan nagy káosz lehetett ott, ahol a népét kiszipolyozó diktátor megbuktatása közben, a diktátort addig ilyen-olyan érdekből hatalomban tartó fegyveres testületek, fegyvereiket használva egymásnak esnek. Leginkább talán azért, hogy előbb a bőrüket mentsék, aztán meg a káosz elcsendesedése után, az új rend kialakulásakor a lehető legjobb pozíciókat szerezzék meg. Ez pedig a dicsőséges forradalmak mocskos oldala. Amikor mindenkinek ugyanolyan esélye van hősnek vagy ellenségnek lenni, azaz éppúgy kerülhet a puskacső lyukas vagy ravasszal ellátott végéhez. Nem túl felemelő. Amennyiben a Libertate’89 – Nagyszeben című mozi alkotói ezt akarták megmutatni, akkor ez sikerült.

Mondjuk, így sem értem, hogy miért erős karakterek nélkül próbálták elmesélni annak a bő két hétnek a történetét. Az elején azt hittem, a lakásából kilépő rendőr lesz a főhős, majd a rossz oldalra állítottokat gyűjtő úszómedencébe került valamelyik férfira tippeltem, aztán a medencén kívül maradt tisztre, végül az egészbe véletlenül belekeveredő fiatal srácra. Sőt voltak pillanatok, amikor a sebesülteket mentő orvosokra, majd a párjukat kereső feleségek valamelyikére gondoltam, de mindig tévedtem. Főszereplők, hősök és antihősök nélkül mesélték el a káoszt, ami ezáltal csak fokozódott. Vagy inkább arctalanná vált. Ami lehet, hogy szintén szándékos volt, mert ebben a történetben tényleg bárki, bármelyik oldalra kerülhetett, azaz az arcok szabadon felcserélhetők voltak. Ha ez volt a rendezői koncepció, elfogadom, bár nekem nem tetszett. Pontosabban sok-sok hiányérzetet hagyott bennem, és végkép nem tudtam megérteni, hogy a film miért akkor ért véget, amikor hirtelen befejeződött.

Az azonban biztos, hogy a fegyveres forradalmak okozta káosz érzését nagyon jól elültette bennem ez a film. Sőt, még eddigi feltevésemet is bizonyította, hogy a legnagyobb patkányok máshol is mindig a puskacső jó oldalára kerülnek. Parádés volt az a jelenet, amikor a medencébe őrzött szekus, rendőr és terroristának nevezett koszos akárkik előtt a parton megjelent egy tiszta egyenruhás tiszt azzal, hogy ő fog a bűnösökről ítélkezni. Mire a hatalom korábbi kiszolgálói közül többen elkezdenek kikiabálni a medencéből, hogy hiszen az a tiszt volt, aki a két évvel korábbi brassói munkásfelkelés résztvevőit elítélte. Az ilyeneket nevezhetjük a káosz nyerteseinek. És Nagyszebenen kívül is hány ilyet ismerünk, akár Szolnokon is.