Nagyon vártam ezt a filmet. Az előzetes kritikák ugyanis arról szóltak, hogy a mai magyar valóságban egy vidéki polgármester küzd a korrupció és az összefonódások ellen. Ráadásul remek szereposztás – Cserhalmi György, Csányi Sándor, Szabó Győző, Nagy-Kálóczy Eszter, Trill Zsolt és még hosszan sorolhatnám – tette előzetesen is ígéretessé az új Makk művet, amit drámaként és vígjátékként is aposztrofáltak.

Nagyot csalódtam. Egyrészt szögezzük le, sem a rendezőnek, sem a forgatókönyvíróknak – Makk mellett Kertész Ákos és Bereményi Géza – e produkció fényében halovány gőze sincs a nagy magyar valóságról. Persze tudom, hogy ez csak egy film, egy fikció, de azért egy polgármesternek néha mégiscsak el kellene látogatnia a polgármesteri hivatalába, több nap alatt össze illene futnia a képviselőtestülete tagjaival, vagy valami jegyzővel, esetleg más hivatalnokkal, ha már a közvagyon buherálásáról van szó. De jó, legyünk nagyvonalúak, ez nem fontos.

No de azt azért elárulhatnák az alkotók közel két óra alatt, hogy ki kicsoda ebben a filmben. Azt tudjuk, hogy Csányi Sándor az egyik főszemét, meg valami alpolgármester, no, de hol? Szabó Győző is valami rémséges gazember, de pontosan miért? Makk Károly elkezd valamit mesélni – például Nagy-Kálóczy terhességét -, aztán meg elfelejti befejezni a történetet. Törőcsik Mari egy percre tűnik fel, ad valami utasítást, de aztán azzal senki nem törődik. Reviczky Gábor korrupt zsarunak indul, de végül nem tudjuk meg, hogy tényleg az, avagy csak egy kicsit. És hosszasan sorolhatnám, hogy mi minden nem derül ki, és mennyire nem jut ez a film sehová.

Egyetlen dolog menti, a színészek. Fenyő Iván megyei lapos újságírója az első jelenetekben zseniális. Csányi Sándor nem a megszokott hősszerelmes, Cserhalmi György remek, Gáti Oszkár kiváló, Mácsai Pál és Jordán Tamás párosa nagyon jó. És ne feledkezzünk meg Trill Zsoltról, aki ma az egyik legkiválóbb színészünk, a Kaméleonból vagy az Oblom Off-ból lehet ismerős. A maga szerepét mindenki tökéletesen játssza, amire a rendező kérte a színészeket, az meg lett oldva. De a rendező munkája egy nagy nulla!

Vegyük már tudomásul, az egykori remek filmek nem garantálják az új minőségét. A korábbi sikerek csak arra elegendőek, hogy a rendező eljusson addig a hegyig, amire bizony fel kell kínlódnia magát. Makk Károlynak ez most nem sikerült. Sőt, néha az volt az érzésem, nem is nagyon akarta, hogy sikerüljön. Mintha megelégedett volna a kamera kattogásnak hallgatásával. Csakhogy ez a kis kedvtelés több tízmillió közös forintunkba került! Amit kikérek magamnak. Még akkor is, ha ezek a remek színészek – és feltételezhetően egy jó nagy stáb – legalább munkához jutott ezekben az ínséges időkben. De könyörgöm, a filmkészítés nem szociális elfoglaltság.

Makk Károly: Így, ahogy vagytok (magyar film, 2010.)