Kaposvári Gyulától tudjuk, hogy a mai szolnoki Kossuth tér helye a török-korban a vár és a város falain kívül volt. Az számomra sem teljesen világos, hogy Szolnok mikor kezdett a középkori városfalon kívül terjeszkedni, de afelől nincs kétségem, hogy a tiszai átkelőhöz is vezető városkapu előtt évszázadokon keresztül működhetett valamiféle „vásártér”. Leginkább azért, mert a hídon való átkelés óhatatlanul megállította a Jászság és az ország közepe felől érkezőket, akik termékeikkel a Tisza túloldalára, Erdély irányába igyekeztek. Márpedig, ha itt valamiféle „vásártér” volt, akkor a területen különböző fogadóknak, kvázi étkező- és szálláshelyeknek is működniük kellett, amikről a 18. századból már vannak leírások. A magam részéről mégis azt mondanám, Szolnok későbbi főtere a török kiűzése, a Rákóczi-szabadságharc után, és a Habsburg berendezkedés idején alakult ki.

A tér története szempontjából érdekes kérdés, hogy pontosan mi volt és mi minden történt itt az 1848/49-es szabadságharc idején. Ugyancsak Kaposvári Gyula közölte először az első szolnoki városháza fotóját, amit 1811-ben építettek a szolnoki vár köveiből (?) a mai épület helyén. Vannak fenntartásaim a képpel kapcsolatban is, hiszen elég furcsa, hogy 1881 előtt csak ezt a jelentéktelen külsejű épületet örökítették meg, miközben a fotózás 1850 körüli megszületése után azért két állomásépületről és két templomról, sőt a későbbi gyakorlatot ismerve a Tisza-hídról is készülhettek volna fotók. De fogadjuk el, hogy a mellékelt képen valóban a szolnoki városháza látható, ahol 1848 szeptemberében Kossuth is szólt az egybegyűltekhez! De honnan? Az ajtóból vagy az egyik ablakból? És, ha elfogadjuk Kaposvári Gyula azon állítását is, hogy az 1849. március 5-ei szolnoki csatának a Damjanich-emlékműben is megörökített fontos pillanata, a várba való betörés a mai Kossuth tér helyén zajlott, akkor fel kell tenni azt a kérdést: mi maradhatott épen egy ilyen komoly ütközet után.

Nem fedezem fel a spanyolviaszt, amikor azt mondom, hogy a mai Kossuth tér Szolnok 19. század második felében megindult fejlődésével párhuzamosan kezdte felvenni a komoly város főterére jellemző külsőt. A Magyar Király szálloda 1860-as átadása, a korábban épült, de 1890-ben elbontott Fehérló fogadó, majd az új városháza megépítése (1882-1884) valóban új korszakot nyitott a tér életében. A piactér körül ugyanis megjelentek az üzlethelyiségek. Ám még mielőtt ennek jelentőségét méltatnánk, álljunk meg egy fontos kérdésnél: miért nincs Szolnok főterén templom. Avagy kérdezhetnénk azt is, miért nem a város legnagyobb temploma körül alakult ki Szolnok főtere, mint ahogy nagyon sok városnál ez a két dolog összefügg vagy kiegészíti egymást. Ráadásul a Belvárosi Nagytemplom előtti mai Szentháromság tér a 19. század közepén a vasútállomás – a mai RepTár – és a tiszai átkelő közötti kocsiút mentén feküdt. Igaz, az 1800-as évek közepén inkább külvárosi terület volt, mintsem az akkor alig tízezres Szolnok belvárosa. Egyébként arra a kérdésre, hogy miért mégis a mai Kossuth tér lett a város legfontosabb tere, két magyarázatom lenne: a telkek tulajdoni viszonya, illetve az 1857-ben átadott új vasútállomás, ahonnan a Tisza-hídhoz a Belvárosi Nagytemplom elkerülésével is el lehetett jutni.

Mire a szolnoki főtér vagy piactér 1894-ben megkapta a néhai kormányzó, Kossuth Lajos nevét, addigra valóban megyeszékhely méltó nyüzsgő központ lett, aminek tíz számozott telkén álló valamennyi épület földszintjén a térre nyíló üzlethelyiségek voltak. A városháza alatt 12 darab, a mai könyvtár, múzeum és az egykor közöttük álló épület földszintjén – a különböző képeslapok tanúsága szerint – nagyjából 12-18, a tér két végén álló házakban és a többi földszintes épületben is minimum további egy tucat. És ez így volt a két világháború között is, amikor Szolnok legfontosabb „bevásárlóközpontja” a Kossuth tér volt a maga 35-40 boltjával.

Ez a helyzet alapjaiban változott meg a második világháború után, amikor nemcsak a városháza, de a több épület alól is fokozatosan eltűntek az üzletek. Ráadásul a negyvenes évek végén a piacot is ki kellett telepíteni a szocialista megyeszékhely központjából, így a szolnoki Kossuth tér elveszítette addigi legfontosabb funkcióját, a kereskedelmit. És közben a tér korábbi időkre utaló szobrai is eltűntek, hiszen a Táncsics utca tengelyében álló Szentháromság-szobor, illetve a Magyar utca torkolatával átellenben lévő 68-as obeliszk 1960-ra már nincs a téren. Ám 1963. május elsejére hiába érkezik meg a négy év alatt megszülető, tulajdonképpen folyamatosan gúnyolt Munkásmozgalmi emlékmű, a teret két újabb csapás éri. Egyrészt eldőlt, hogy a 4-es utat nem vezetik ki a térről, így a következő harminc évben egy európai főközlekedési út forgalma alatt roskadozott. Másrészt elkezdik építeni az új városközpontot, ami nemcsak a kereskedelmi, de a kulturális funkciókat is elszipkázta a Kossuth tértől, ami így jó ideig nem volt más, mint egy autóktól zsúfolt, olykor politikai rendezvényeknek helyet adó, tulajdonképpen 1976-ig építkezések által zaklatott kiszélesedő főút.

A Kossuth tér a rendszerváltás után kétszer kaphatott volna lehetőséget a megújulásra, a valódi főtérré válásra. Először a Szent István-híd átadását követően, a kilencvenes évek első felében, amikor drasztikusan lecsökkent a tranzitforgalom, csak éppen nem lett kitalálva maga a tér. Másodszor pedig a kétezres évek elején, amikor ugyan lezárták, és átalakították a tér szerkezetét, ám a környező épületek főtérrel kompatibilis funkcióit vagy ki sem találták, vagy kísérletet sem tettek kialakításukra. Ráadásul az elmúlt 20 év másról sem szólt, mint újabb és újabb terek átgondolt funkció nélküli felújításáról – csak a betonra elköltött pénz számított, a valódi működés nem –, amik mind egy-egy koporsószöget adtak hozzá a helyét kereső Kossuth tér leépüléséhez.

Ami azért még mindig Szolnok főtere, és aminek a történetében voltak fontos és elmesélendő csomópontok.(Többek között ezekről a csomópontokról is szó lesz az Élő blogSzolnok Anno idei utolsó előadásán, 2025. december 1-jén, 18.00 órakor, a TESZ-székházban)