Közlekedési szempontból a város egyik legproblémásabb pontja az Ady Endre és a Pólya Tibor utcák kereszteződése. A városközpont felől érkezve a gond azzal kezdődik, hogy a lényegében kétszer kettő sáv – az Ady és a Szolnok ispán körút felől – egyetlen sávban – Pólya Tibor út – folytatódik. Ráadásul a Pólya végén, a hídfőnél még két sáv csatlakozik a hídra vezető egyetlen sávba. Abban megegyezhetünk, hogy a második városi híd megépüléséig jelentős javulásra nem számíthatunk. Apróbb részeredményeket azonban elérhetnénk.

Például azzal, hogy az Ady és a Pólya, illetve a hídra vezető kereszteződésekben folyamatosan működnek a jelzőlámpák. A hídfőnél, a Szabadság téren ez a legmeglepőbb időpontokban sem sikerül, az Ady-Pólya kereszteződésben pedig általában hétvégeken villognak sárgán a lámpák. Aki járt már ilyenkor erre, és próbált a védett útra feljutni, az tudja, miről beszélek.

Mondjuk az udvariasság teljes hiányáról. Viszonylag sokat járok Szolnokon kívül autóval, Budapest belvárosában is megfordulok, és néha az az érzésem, az itteni autósokból teljesen kiveszett az empátia. Ami olykor odáig megy, hogy az udvarias – tehát egy-egy alsóbbrendű útról érkezőt beengedő – autóst a többiek a kormányok mögül, szemmel koncolják.

Miért nincs errefelé divatja az udvariasságnak?

Alighanem azért, mert néhány autóstárs viselkedése ezt teljesen erodálta. Akik péntek délután legalább egyszer próbáltak már az Ady Endre-Pólya Tibor útvonalon feljutni a Tisza-hídra, azok talán tudják, miről beszélek. Arról, amikor a belső sávon haladók az Arany János és a Dózsa György út magasságában megpróbálnak besorolni, betolakodni, bepofátlankodni a külső sávban cammogók elé. A pofátlanabbja a lehető legnagyobb sebességgel, a legkisebb résbe benyomja az orrát, és elégedett, hogy húsz autóval előbb ér az Adyról a Pólyára. Azzal nem foglalkozik, hogy a sor, ahová bevágott, nemcsak lelassul, de meg is áll, így akik nem tolakodva akartak feljutni a hídra, azoknak ez később sikerül. Egy tolakodó miatt az egész sor szív. Pedig, ha nem lenne tolakodó, akkor a híd felé tartó sor folyamatosabban haladhatna.

A pofátlanság persze fokozható. A tolakodót nem engedik be az autóstársak, mire a sietős megáll a belső sávban, így nemcsak a híd felé tartó sort akasztja meg, de leállítja a Szolnok ispán körút felé haladókat is.

Ugye ismerős? Ugye mi soha nem csinálunk ilyet? Mi csak megfogadjuk, hogy soha, senkit nem engedünk be, mert a beengedésre vágyó úgyis csak tolakszik.

Pedig nem.

A város második legveszélyesebb pontja – a baleseti statisztikák szerint – az Ady és a Dózsa György utca kereszteződése. A Dózsáról kikanyarodni ugyanis csak komoly rutinnal és némi szerencsével lehet. Aminek több oka van. Egyrészt az Arany János és a Dózsa György utcák között, az Adyn – a fodrászüzlet előtt – van egy két-három autós parkoló. Ha itt parkol valaki, akkor jó eséllyel takarja el a kilátást a Dózsáról kikanyarodni akaró elől. Akinek azzal is számolnia kell, hogy a piac felől érkezők közül néhányan az Arany János utcai lámpa után fognak bevágni a külső sávba, hogy feljuthassanak a hídra.

Csak akkor van esély innen kihajtani, ha tudjuk, hogy amikor az Arany János utcai lámpa megállítja a piac felől érkezőket, akkor a Pólya felől még nem érnek oda az ott zöldet kapók, tehát a Dózsából két-három autó kiférhet. Ha az egyik nem tanulóvezető! Viszont, ha a híd felé már áll a forgalom, akkor már-már esélytelen innen kihajtani, mert ha egy, az Adyn közlekedő ki akar engedni a Dózsáról valakit, akkor az Ady belső sávján érkező tolakodó lecsap a résre, és bevág. És örül, hogy milyen szemfüles volt.

És ennek a történetnek itt még nincs vége?