Talán kicsit nagyobb hírverést kap idén a Szolnoki csata, hiszen 165 éve annak, hogy Damjanich honvédjei visszavették a császáriaktól a torkolatánál álló várat. Ami persze csak a dicsőséges Tavaszi hadjárat egyik fontos eseménye lett, és nem változtatta meg a szabadságharc menetét. Ám ettől még a szolnoki hadtörténet egyik fontos eseménye marad. Ami után volt néhány sötét évtized, hogy aztán a kiegyezést és a megyeszékhellyé válást követően kezdetét vehesse Szolnok aranykora.
Aminek egyik helytörténetileg fontos momentuma éppen 120 éves lesz idén. Igaz sem pontos dátumhoz, sem helyhez nem tudjuk majd kötni. Ám némi emlékezést megérne, hogy 1894-ben került sor a városban először jelentősebb közterület el- és átnevezésre. Ekkor kapta például a Csokonai, a Jókai vagy éppen a Tomory utca a ma is használt nevét.
Ugyancsak ebben az évben épült fel a Tisza-parton a vörös téglás református templomunk, majd öt évvel később, 1899-ben a ma Galériaként működő zsinagóga. A két új templom nemcsak azt mutatta, hogy Szolnok a XIX. század végén egy növekvő népességű város, hanem azt is, egyre több, tehetős polgár lakja. Ráadásul a XVIII. században épült belvárosi nagytemplommal együtt, a folyóparton álló három templom a szolnoki tolerancia és együttélés jelképe is volt.
Amiknek a gyarapodó város aranykorával együtt az éppen 100 éve kitört első világháború vetett véget.
Amit az első napokban és hetekben óriási lelkesedés fogadott, és a többség elhitte, hogy mire lehullnak a levelek, a katonák is itthon lesznek. Aztán persze kiderült: ez másfajta háború, mint a korábbiak. Repülők, távolból halált osztó ágyúk, vegyi támadások, milliók életét követelő állófrontok, húsdarálók, és nélkülözés, szenvedés a csataterektől távoli hátországokban is. Mára névtelenné vált hősök éppúgy áldozatai lettek ennek a háborúnak, mint Jász-Nagykun-Szolnok megye akkori főispánja, Horthy Szabolcs. Akinek működése alatt nemcsak az első vasszerkezetes közúti Tisza-híddal, de színházzal és iskolával is gyarapodott a város. És részben neki is köszönhető, hogy két év előkészítő munka után 1914-ben megindult a termelés a Szolnoki Cukorgyárban. (Ami 93 évig működött.)
A háború kitörése után 5 évvel, 1919-ben közelről is megtapasztalhatta Szolnok, milyen frontvárosnak lenni, vagy éppen polgárháborús állapotok között létezni. Talán eljön majd az az idő, amikor a 95 évvel ezelőtti szolnoki eseményeket, a Tanácsköztársaság, a vörös- és a fehérterror ténykedését kellő távolságtartással, és történelmi objektivitással tudjuk szemlélni. Nem lesz könnyű, hiszen 1944-gyel is van még dolgunk bőven.
Hetven éve Szolnok központjában is gettó működött, ahonnan végül a város utcáin hajtották a haláltáborokba induló vonatokhoz a város lakóinak egy részét. Korra, nemre és foglalkozásra való tekintet nélkül. Köztük olyanokat, akik negyedszázaddal korábban magyarként harcoltak az első világháborúban, akik tanítói, nevelői, alakítói voltak ennek a városnak.
Hetven éve, egy háborúban álló ország fontos vasúti csomópontjaként, története egyik legszörnyűbb pusztítását élte át Szolnok. Ártatlan áldozatok, romba dőlt házak, vashulladékká változó vasútállomás maradt a szövetséges légierő bombáinak nyomában. És sokan azt gondolták, ennél rosszabb már nem lehet.
Hetven éve azonban nehéz őszi napok köszöntöttek Szolnokra. Legalábbis mind arra, ami megmaradt belőle. Megérkezett az akkor már szűk két éve előrenyomuló Vörös Hadsereg. Kinek felszabadulást, kinek újabb kínszenvedést, kinek valami új kezdetét, kinek hosszú hadifogságot jelentve.
Hetven év után már az is eredmény lenne, ha végre ezt a három eseményt nem méricskélnénk egymáshoz, és nem lenne olyan, aki bűnöket másik bűnökkel akarna takargatni vagy kisebbíteni. És végre megértenénk: micsoda óriási veszteség ért bennünket hét évtizede. Nemcsak a külső körülmények és mások butaságai miatt. Nem vétlen szereplői voltunk mindannak, ami Szolnokon is megtörténhetett.
Amiből aztán sokak munkájának köszönhetően újjá született a város, hogy aztán alaposan át is alakuljon. Ennek az átalakulásnak az egyik jelképe lehetne az a 45 évvel ezelőtti alapkőletétel, ahol a vízügyi székház és az új belváros építését elindították. Ami egy akkor már legalább fél évtizede tartó, és nagyjából még tíz évig húzódó óriási építkezést jelentett Szolnokon. Aminek eredményeként iskolák, óvodák, lakóházak, közintézmények nőttek ki a földből. Utoljára talán az éppen 35 éve – a Gyermekek Nemzetközi Évében – átadott, idén talán ismét teljes egészében működésbe lendülő Aba-Novák Kulturális Központtal.
Ami még Megyei Művelődési és Ifjúsági Központként a szolnoki ellenzékiség egyik gócpontja is volt a rendszerváltás előtti években. Amiről ugyancsak idén kellene megemlékeznünk, hiszen éppen negyedszázada lesz annak, hogy Szolnokon is újra alakulhattak pártok, elindult az első, az állampárt irányításától független hetilap – Ma Holnap -, és lezajlott az első, akkor még ellenzékinek nevezett megmozdulás a Kossuth téren. A Néplap jelképes lefoglalásának egyik szónoka a Szigligeti Színház akkori főrendezője, Fodor Tamás volt. Aki egy olyan színtársulat tagjaként volt a városi közélet aktív szereplője, ami akkor ünnepelhette volna alapításának 35. évfordulóját.
Azaz 2014-ben, sok más mellett arról se feledkezzünk meg, hogy október 9-én lesz éppen hatvan esztendeje, hogy a Szolnoki Szigligeti Színháznak önálló társulata van.
