Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mellékelt képen nincs semmi különös, csak egy szokásos hétköznap délutáni pillanat a 442-es főút szandaszőlősi átkelési szakaszán, tulajdonképpen a város Kertész utcájában, valamikor fél négy és négy óra között. Mondhatnánk: nem kell olyankor arra járni, vagy nem kell autóba ülni. Meg azt is, hogy nem a Csáklya úti Tisza-híd a legfontosabb, hanem a szandai elkerülő. Sokkal fontosabb, mintsem ismét csak kampányhazugság legyen belőle!

A torkolatnál, az úgynevezett "olajos házak" körül, a Zagyván túl is folytatódik a szolnoki Tisza-parti sétány. Sőt, tavaly a vár projekthez kapcsolódóan visszaépítették a "vízi kaput" és tájékoztató táblákat is kihelyeztek. A város kicsit eldugott, csendes, de éppen ezért kellemes sétánya fut a folyóktól védő mellvéden. Bár a társasházak mögött nemcsak bringával, de sokszor gyalog se könnyű átjutni. Az ott élőknek ez parkoló, másoknak sétány. Ebben kellene valahogy igazságot tenni.

Nemcsak Szerencsen, de Szolnokon is volt egyszer egy cukorgyár. És talán az itteni kerítéséhez is kikerülhetne egy ilyen nem reklám tábla. Mementóul a gyárnak, ami sokaknak adott munkát, emlékül a magyar élelmiszeripar fénykorának, és azoknak a környékbeli embereknek, akik évtizedeken keresztül cukorrépát termeltek.

Szolnok kapuja így fogad és ezzel a képpel búcsúztat. A szolnoki vasútállomás a megvalósult Balkán. Elnézést! A posztszovjet köztársaságokat alulmúló színvonal. Nemcsak a rongálók miatt. A működtetők igénytelenséges is sokat hozzátesz.