S. László:

Kicsiny gyermekkoromtól (60 éve) „Szomorú Jézusként” ismerem, így a „?” nálam a „Krisztus” után következne. A töviskoszorúra is emlékszem, és arra is, hogy a ’90-es évek elején, ismert ötvösművészünk végezte a restaurálást (sajnos, a neve nem jut eszembe, talán Jóska volt, biztosan van, aki emlékszik rá). A szobor régmúltjáról a szintén nagyon közel lakó Csabainé (az egykori neves labdarúgó özvegye) Marika néni is biztos tudna mesélni, mint ahogy nagyon sok régi szolnoki dologról is. Ami Jézus „szomorúságát” illeti, nyilván megvolt az oka, élete átmeneti végeztekor is és talán azóta is…

M-né B. Ilona:

A töviskoronára én is határozottam emlékszem. Csodálkoztam is a restaurálása után, hogy miért nem ugyanúgy állították helyre, ahogyan eredetileg volt.

J. József:

A barbarizmus nem kíméli a köztéri alkotásokat (sem), így lehetséges az, hogy az alkotást a hozzá egyáltalán nem illő plexi dobozba zárták. Szomorú.

B. Szilárd:

Az én ifjúkoromban (60-70-es évek) volt egy ?legenda? ezzel a szoborral kapcsolatban. Már pontosan nem emlékszem rá, de arról volt szó, hogy a szobor átkönyököl a másik térdére… Hogy pontosan mi váltotta volna ki ezt a dolgot, ma már nálam a feledés homályába merült, de arra emlékszem, hogy ha más városból jöttek ismerősök, rokonok és a Tisza partról erre felé tévedtünk, akkor mindig „eladtam” nekik ezt a történetet.

Kósa Károly:

(Szolnok ismert helytörténésze a szobor mai helyén történt felállításával kapcsolatos korábbi cikkére hívta fel a figyelmet, amiből itt egy részletet olvashatnak)

(…) Szolnok városmagja a Zagyva és a Tisza találkozásánál volt. Csak fokozatosan terjeszkedett nyugat felé. Az 1739. március 12-i tűzvész az egész várost elhamvasztotta, sőt a viharos szél által repített zsarátnok még a Tisza-hidat s a folyón lévő tutajok egy részét is felgyújtotta. Csak a ferences templom és rendház maradt meg, mert még nagyobb szabad terület választotta el őket a várostól.

Akkor már temettek a templom tornya melletti kicsiny területre. A város azonban terjeszkedett, a temető is megtelt, s lezárták. (1760-ban nyitottak újat a mai Gábor Áron tér helyén.)

Néhány évtized eltelte után, mikor már nem gondozták a régi sírokat, ligetté varázsolták az egykori temetőt. A régi okmányokban „séta-tér” néven szerepel, de a város népe „promenád”-nak nevezte. A Vasárnapi Újság egy 1857. évi cikke szerint ez ‘oly kicsiny, hogy alig több egy lugasnál…

A kert utcai sarkában volt egy kerek kápolnácska. Ebben állt az „Ecce Homo” szobor. 1855-ben a megyefőnök felszólította a gvárdiánt, a rendház főnökét, hogy távolítsa el a kertből a szobrot, mert ott megbecstelenítésnek van kitéve. A váci püspök engedélyezte a szobor kitelepítését, s a város költségén helyezték új helyére. Most is ott áll egy újabb védőépítménnyel, de most „Szomorú Jézus” a közkeletű neve. (…)