Tulajdonképpen örülnöm kellene, hogy a kisujjamat se kell megmozdítani egy-egy újabb gázos helyi téma felkutatásáért, mert tálcán kínálja a város. Mondhatnám, köszönöm, mert az olvasottsági adatok azt igazolják, nemcsak bennem megy fel a pumpa az érthetetlen döntések kapcsán, és tíz helytörténeti írás olvasottsága adja ki egy-egy helyi anomáliáról szóló cikk elérését. De eszem ágában sincs ezért köszönetet mondani, mert egyszerűen rosszul vagyok, és rossz kedvem lesz a mai Szolnoktól. Ám, ha netán ez lenne a cél, inkább erőt veszek magamon, és újra bosszankodok egy sort, meg verbálisan kardozok, még akkor is, ha teljesen felesleges.

Van értelme feltenni a következő kérdést? Komolyan gondolta valaki, hogy az egykori Aranylakat elbontott bejárata elé hatalmas hirdetőtáblát állít, amin a közeli nagyáruház diszkont benzinkútja kínálja gagyi minőségű felirattal az üzemanyagot?

Szívesen megkérdezném a francia céget, mit gondol a városképről, mint fogalomról. Avagy úgy van vele, hogy a gyarmatokon ez nem létezik, és egyébként is mindent lehet, mert üveggyöngyökért megvehetők a bennszülöttek. Kíváncsi lennék arra, hogy ha nem is Párizs, de mondjuk Lyon bármelyik belvárosi hídfőjéhez ki merne-e helyezni egy ilyen minőségű hirdetést. Amire szerintem nem mentség, hogy ők vagy a helyi mamelukjaik csak éltek egy remek, kínálkozó lehetőséggel.

Ha nem Szolnok legfrekventáltabb, városképileg kiemelkedő jelentőségű helyéről lenne szó, azt mondanám, a telek tulajdonosát vagy a beruházót is megértem. Pár tízezer forint is számít, amikor milliókat visz el a bontás és az építkezés. Igaz, ha nem a belvárosi Tisza-híd lábánál, a Tiszaliget bejáratánál lennénk, akkor is háborognék azon, hogy a hirdetőtábla kihelyezésére már gondoltak, de a beruházást ismertető táblára – amiről kiderül, hogy az adott helyen ki és mit csinál, ha baj van, kihez lehet fordulni – még nem. Így viszont csak azt tudom megállapítani, hogy a lokálpatriotizmus és a jó ízlés maximális hiányáról tett tanúbizonyságot a tulajdonos vagy a beruházó, ami nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve. Még jól járunk, ha csak plakáterdő lesz a néhai Aranylakat helyén.

Persze mondhatjuk, hogy mindezt ott lehet megtenni, ahol hagyják. Azaz itt, Szolnokon.

Mert azt most már tudjuk – még, ha nem is értünk vele egyet -, hogy az Aranylakat helyére építendő társasház érdekében a képviselőtestület, a nyári szünetben képes volt módosítani a saját rendeleteit. Felvállalva ezzel olyan pletykákat, amiről csak egy néhai miniszterelnök intelmei juthatnak eszünkbe, miszerint „nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani”. A felállított tábla azonban épp azt bizonyítja, hogy már a látszatra sem adunk, vannak, akiknek Szolnokon mindent lehet.

Most őszintén? Ér ez annyit, hogy a lassan több mint egy évtizedes munkával, számtalan elvitathatatlan eredménnyel, sikerrel épülő szobrot – emlékművet, kollektív emlékezetet vagy, ami tetszik – ilyen pitiáner ügyekkel kezdjük lebontani? Ráadásul úgy, hogy a vésőt meg a kalapácsot mi magunk hagyjuk elől, hogy a szürkeség homályában sertepertélő szerencselovagok használják? Vagy már tényleg semmi sem számít, és Révai elvtárs szavait figyelmen kívül hagyva, bedőlünk a saját propagandánknak?

Tényleg, mi a fenéről beszélünk?